3. fejezet Őrizd meg a hidegvéred!

• 
  Befejeznéd a ficergést? - kérdezte idegesen Range.
• Nem, még csak hajnali kettő van. Azzal várj még egy kicsit. - küzdöttem én is az álmossággal, de úgy döntöttem előbb készítem ki, minthogy elaludjak.
• Nagyon idegesítő. - mordult fel, nekem pedig az éjszaka kellős közepén kedvem támadt nevetni.
• Idegesít? Nahát! Nem gondoltam volna. - mondtam, majd felültem és azért is megigazítottam a takarót hangosan csapkodva és sisteregve. Az ajkam önkénytelenül is gúnyos mosolyra húzódott.
• Direkt csinálod, ugye? Hát velem ne játssz szivi! Ahhoz te kis pályás vagy. - mondta, majd hátat fordított nekem. Hangtalanul beleüvöltöttem a párnába. Az idegeimre megy.
• Nem csinálnám ezt, ha nem kellene veled egy szobában....és ráadásul egy ágyban aludnom. Nekem ez az idegesítő. Plusz nem vagyok kispályás. - tettem hozzá, majd én is hátat fordítottam neki.
• Rendben blablabla....sokat beszélsz édes. Aludj és álmodj szépeket! - morogta.
• Sokat beszélsz édes. - utánoztam a hangját tehetetlenségembe, majd azt tettem amit mondott, de előtte még jól belekönyököltem a hátába. Akkor is én fogok nyerni!

Reggel álmosan és kissé kótyagosan ültem fel az ágyba. Range a fotelban ült. Nem értem, miért kell egyfolytában őriznie. Na jó, megértem, mert azonnal meglépnék, mihelyst egyedül hagyna. Dühösen nézett rám és mintha kissé fáradtnak tűnt volna.

• Jaj mi a baj? Csak nem fáradt vagy? - kérdeztem gúnyosan. A szeme villámokat szórt, de én tökéletesen éreztem magam, és győztesként tekintettem magamra.
• De, egy kissé. Ugyanis tőled nem lehet normálisan pihenni. Csodálkozom, hogy még eddig egy férfi sem zavart ki az ágyából, bár...van egy sejtésem, hogy miért nem. - mormolta az orra alatt. Más esetben már neki ugrottam volna, de most csak felnevettem.
• Hát....csak, hogy tudd, most egyáltalán nem tudsz felhúzni. Ohh és szépeket álmodtam. - mosolyogtam rá.
• Tényleg? Na és mit? - kérdezte miközben a halántékát masszírozta.
• Veled álmodtam...-kezdtem lassan, majd kicsusszantam az ágyból és nagyot nyújtóztam. Range tekintete egyből felélénkült.
• Nocsak..nocsak...remélem legalább jó fajta álom volt. - mondta vigyorogva.
• Igen az volt. Karóba húztalak. - vigyorogtam, majd becsaptam a fürdőszoba ajtót, és nem vettem figyelembe Range először elképedt, majd dühös tekintetét.

Pár perc múlva teljesen felöltözve és frissen léptem a nappaliba. Valahogy ki kell innen jutnom.

• Mi a mai terv? - kérdeztem Ranget, aki egy újságcikkbe volt belemélyülve.
• Ma elkezdünk kutatni. - érdekes tények.
• Tömör válasz volt. Esetleg kifejtenéd bővebben? Mondjuk, hogy mi a francnak van rám szükséged? Jó! Felfogtam, hogy én kimehetek nappal is meg blablabla.....de mi a célod velem? - téptem ki az újságot a kezéből.
• Van egy nő....bosszút akarok rajta állni. - azt hittem, hogy nem jól hallok. Biztos vagyok benne, hogy Range is hallotta, ahogy az állam nagyot koppan a padlón.
• Egy nő? - kérdeztem és leültem vele szembe az asztalhoz. Kezd érdekes vagy inkább röhejes lenni a kialakult helyzet.
• Igen egy nő. - mondta újra minden egyes szót megnyomva. Elmosolyodtam.
• Csak nem kifogott egy nő rajtad Mr. Casanova? - kérdeztem sötét mosollyal az arcomon és nem bírtam leplezni a hangomban megbújó gúnyt.
• Te ezt úgy sem érted. - nézett rám sötéten.
• Chh....már megbocsáss, de ha kell a segítségem, akkor leszel szíves beavatni ennek az incidensnek a titkaiba. - fontam össze az ujjaimat, majd kérdően néztem rá.
• A lényeg az, hogy sokkal tartozik nekem, be akarom hajtani rajta. - meredt a távolba.
• Mármint megakarod ölni. - helyesbítettem, mert tudtam, hogy így gondolja. Lassan bólintott.
• Ha meghal akkor, mégis, hogy hajtod be amit akarsz? - néztem rá értetlenül. Ebben nem volt semmi logika.
• A halála eleget tesz majd. - nézett rám újra.
• Hát ez....izgi. - mondtam szárazon. Komolyan ahhoz kell a segítségem, hogy egy nőt találjon meg?
• Nem olyan könnyű mint amilyennek látszik. Ha eltudtam volna intézni, akkor hidd el nem kérem egy kislány segítségét. - mondta nagyképűen. Éreztem, hogy a szemem felizzik és sötétülni kezd. Utáltam, ha lenéztek.
• Hát igen. Tudod mire vágyok a legjobban? - csikorgattam a fogaimat.
• Mire? - kérdezte ingerülten.
• Arra, hogy megöljük azt a szerencsétlent és vége legyen ennek az egésznek és, hogy megszabaduljak tőled. Miért pont én? - tettem fel inkább az égieknek a kérdést.
• Azért, mert sok vámpír beszélt rólad, akik megúszták a támadásod és ők eléggé tartanak tőled. Gondoltam, ez nem véletlen szóval.....ezért. - mondta, de tudtam, hogy valamit eltitkol.
• Aha, hát igen. Kár, hogy te is megúsztad. - mosolyogtam rá, de egyáltalán nem volt őszinte mosoly. Újabb sértéseken gondolkoztam, de ekkor egy szőke hajú, magas nő lépett be a szobába.
• Szia Range! - üdvözölte majd átölelte. Furcsa érzés kavargott bennem. Valószínű csak hányinger.....csak az lehet!
• Tina ő itt Heaven. Heaven ő pedig itt Tina. Itt dolgozik a házban és sokat fog neked segíteni, ha kell. - nézett rám Range. Biccentettem egyet a nő felé. Barátságosan rám mosolygott, de nekem már első ránézésre ellenszenvesnek tűnt.
• Gondolom nem tudsz segíteni abban, hogy – hogyan szökhetek meg innen. Nos akkor köszönöm, de egyedül is boldogulok. Tizenöt éves koromtól kezdve minden akadályt magam küzdöttem le, szóval most sem kérem senki segítségét. - álltam fel az asztaltól és legszívesebben bokán rúgtam volna magam, amiért feleslegesen fecsegtem a magánéletemről. Ez nem a munka része. Fogtam magam, majd lementem a személyzethez. Hello! - mentem be a konyhába, majd ráköszöntem a legelső vámpírra akit ott találtam. Fiatal velem egykorú fiú volt és főzött.

• Szia! - köszönt mosolyogva.
• Te vagy a szakács? Na de kinek főzöl? - kérdeztem, mire megrázta a fejét és felnevetett.
• A személyzet tagjai közt, vannak emberek is. Amúgy Trevor vagyok. - nyújtotta a kezét amit elfogadtam.
• Heaven. - mutatkoztam be én is.
• Ó szóval te vagy az....Range sokat mesélt rólad. - mondta a fiú miközben kavart egyet a levesen.
• Tényleg? Remélem nem hittél neki! - sóhajtottam bosszúsan majd felültem a pultra és keresztbe tettem a lábam.
• Jókat mondott rólad. Semmi sértő nem volt a hangjában. - ezen meglepődtem. Mégis mi a terve velem? Miért ilyen? Ha nem ismerném akkor azt mondanám, hogy kedves.
• Hát ez...furcsa. - jelentettem ki, majd leszökkentem és kinéztem a konyha ablakon. Gyönyörű volt a táj, ezt kár lett volna tagadni. Nem tudom milyen magasan voltam, de most úgy éreztem magam, mint egy királylány akire a sárkány vigyáz. A furcsa hasonlatra felnevettem. Trevor kérdően felhúzta a szemöldökét.
• Semmi. - ráztam meg a fejem.
• Te mióta dolgozol őfelségének? - fordultam a fiúhoz, aki a kérdésem hallatán elvigyorodott.
• Nagyon régóta, de nagyon jóban is vagyunk. Range igaz barát. - mondta és pedig ha ember lettem volna, a nevetéstől könnyeket hullattam volna, de így csak szárazon nevettem.
• Na ne nevettess! - néztem rá még mindig vigyorogva.
• Nem ismered őt. - jelentette ki fagyosan, belőlem pedig egyből feltört a rosszabbik énem.
• Tényleg? Ha olyan igaz barát akkor miért kell naphosszat itt állnod és kavargatni ezt a szart? - kérdeztem ingerülten.
• Tartozom neki. Nem csak neki. Te fontos szerepet játszol sok mindenben Heaven. - mondta Trevor és úgy nézett rám, mintha valami fontos kulcs lennék.

• Trevor ne beszélj feleslegesen kérlek! - suhant be a konyhába Range is. Mindenhol ott van, ahol én is. Ez nagyon idegesítő.
• Hol hagytad „segítek-ahol-tudok-nőszemélyt” ? - kérdeztem ingerülten.
• Már elment. Mi is indulunk, mihelyst lemegy a nap. - nézett rám komolyan, én pedig bólintottam.
• Végre történik valami. - sóhajtottam fel elégedetten.

• Mehetünk. - mondtam, majd megindultam utána. Ahogy kiléptem az éjszakába megálltam egy percre, lemaradtam egy kicsit Rangetől, és nagyot szippantottam a levegőbe.
• Istenem! Szabadság! De jó érzés. - megborzongtam a hűvös szellőtől és őszinte mosoly terült szét az arcomon. Hagytam pár másodpercig, hogy a szél kellemesen cirógassa a szemhéjamat, majd nagy nehezen kinyitotta a szemem. Range megbabonázva nézett rám, amitől zavarba jöttem, de nagyon jól tudtam palástolni. Kinyitotta az autó ajtaját, majd beszálltam és kényelmesen belesüppedtem a bőr ülésbe.
• Klassz kocsi. Gyönyörű. Egy vagyon lehetett. - simítottam végig a finom, eredeti bőrhuzaton, majd mélyen beszippantottam az ülések illatát. Imádtam a gyönyörű autókat.
• Csak azt ne mondd, hogy szereted az autókat? - sértve éreztem magam.
• Már megbocsáss....miért ne szerethetném? Nekem is volt. - mondtam és szorosan összezárt szájjal néztem az utat.
• Volt? Mi lett vele? - kérdezte és úgy éreztem őszintén érdeklődik, így beszélni kezdtem.
• Az egyik vámpírhaverom, úgy gondolta, így áll rajtam bosszút. Elkötötte, majd totálkárosra zúzta és a végén felgyújtotta. - emlékeztem vissza a történtekre és szinte sajgott a szívem, hogy az a szépség már nem az enyém.
• De persze, megjárta utána. Egy olyan gyönyörűségért meg kellett, hogy fizessen. Istenem, de pöpec kis járgány volt! - sóhajtottam és másodjára is letekertem volna a vámpír fejét, aki elkötötte.
• Úgy látszik eléggé zűrös az életed. - jegyezte meg.
• Hát...igen, de én imádom, mármint a kalandokat meg a veszélyt. - mosolyogtam egyfolytában.
• Látszik rajtad. - lesett rám a szempillái alól.
• Na nem mintha ha te a jó kisfiú lennél. - jegyeztem meg foghegyről, mire megveregette a combom majd felnevetett.
• Ne nyúlj hozzám ha nem muszáj! - tolom el a kezét, mire ő értetlenül néz rám.
• Csak a munka miatt vagyok itt. Utána nem látjuk egymást. - világosítom fel.
• Csak megpaskoltam a lábad....neked ez már ilyen sokat jelent? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
• Range...vezess inkább, jó? - utasítom fáradtan, neki pedig újra megjelenik az a sötét vigyor az arcán. Egy félóra múlva megérkezünk valami régi sikátorba. Rengetek vámpír nyüzsög itt. Kik ezek?
• Hát igen.....miért mindig a rossz fiúknak kell észvesztően szívdöglesztőnek lenniük? - teszem fel a kérdést magamnak, amikor egy férfi vámpír banda megy el mellettünk. Valószínű, hogy az összes emberi lány, elolvadna a látványtól. Minden vámpír mocskosan jóképű, ezt már tudom.
• Hát tudod, a hasonló hasonlót vonz. - kuncog fel Range. Egészen helyes volt, ahogy kivillant a fogsora. Nem! Ő szörnyeteg! Végül is a vámpírokat ölöm....bár én is az vagyok.
• Azt akarod mondani, hogy romlott vagyok? Hát....jó talán egy picikét. - mosolyodok el.
• Ölsz...ez eleve romlott dolog. Na gyere szivi! Nézzünk szembe amivel kell! - karolja át a vállam, majd belépünk egy furcsa bárba.