9. fejezet Engedd ki a gőzt!

Köntösben, kócos hajjal és álmosan nyitottam ajtót, miközben nagyot ásítottam. Range állt az ajtóban teljesen véresen. Halk sikkantás hagyta el az ajkamat.

• Szia édes. - köszönt és apró mosolyra húzta a száját.
• Range! Mi a franc van veled? - fogtam meg a pólójánál és behúztam a házba. Még csak az kellett volna, hogy meglássa valamelyik szomszéd.
• Megöltem. - jelentette ki egyszerűen.
• Kit? Kit öltél meg? - kérdeztem ijedten. Sok minden lejátszódott a fejemben, és rájöttem Range veszélyes, nagyon veszélyes.
• David még egy társát. - mondta nemes egyszerűséggel a hangjában.
• Mi van? - kérdeztem elképedve.
• Igen, édes. Megöltem egy Ty nevű vámpírt. - Ty. Emlékeztem rá. Gyűlöltem őt is.
• Ki mondta, hogy bele avatkozhatsz? Ez az én ügyem, ne is várd, hogy hálás legyek! - szorítottam meg még mindig a pólóját fogva.
• Amiket meséltél tegnap este...amikor azt mondtad „szórakozni akartak” gondolom erőszakoskodtak veled. Igazam van? - ernyedten engedtem el a pólóját, majd elléptem előle és a konyha felé mentem, majd egy nagy bögrét vettem elő.
• Felejtsd el amiket mondtam! Lényegtelen. - motyogtam miközben elkészítettem a kávémat. Egy ember biztos kifeküdt volna az adagtól de én mindet megittam.
• Nem hinném, hogy lényegtelen. Felzaklatott....sírtál. - nem szóltam csak összepréseltem a számat. Pont ezt nem akartam, hogy gyengének lásson, hogy tudja a gyenge pontomat.
• Én sosem sírok. - feleltem mereven.
• Előttem nem kell megjátszani magad. - jött közelebb.
• Nem játszom meg magam. Ilyen vagyok. Ha nem tetszik húzz el! - lettem ingerült.
• Látod! Annyira...kétszínű vagy. - mondta egyszerűen, én pedig már a plafonon voltam.
• Hogy mondtad? - kérdeztem vissza idegesen és sziszegve engedtem ki a levegőt a tüdőmből.
• Jól hallottad....kétszínű vagy, és gyilkos is. - itt betelt a pohár és lendült a kezem, hogy pofon vágjam, de elkapta a karomat. Ekkor próbálkoztam a másik kezemmel, de végül mindkettőt erősen tartotta a csuklómnál fogva.
• Lehet, hogy nem vagyok angyal...de nem vagyok rossz...lény. Akármennyire is hidegnek látszom hidd el, néha nekem is vannak érzéseim. Kétszínű...nos az pedig végképp nem vagyok, csak azért mert nem nyílok meg akárkinek. A gyilkosságról meg annyit, hogy...szóval hajt a bosszúvágy. - mondtam mereven a padlót nézve.
• Tudom. - mondta halkan.
• Akkor miért vágtál kozzám ilyen dolgokat? - kérdeztem a szemébe nézve.
• Mert, így legalább most már megnyugszol egy kicsit. - magyarázta, majd elengedte a karomat.
• Keresek neked törölközőt, hogy lemoshasd a vért. - tértem ki előle és gyorsan témát váltottam. Pár perc múlva visszatértem, és a kezébe nyomtam egy vizes törölközőt meg hoztam egy kis vizet egy tálba. Leültem a kanapéra és onnan figyeltem. A pólója néhány helyen szakadt volt és kikandikált a fehér selymesnek vélt bőre. A haja minden egyes mozdulatánál megrezzent. Valahogy mindig egy sötét arkangyal jutott róla az eszembe, pedig hányszor de hányszor próbáltam elhessegetni a gondolatot, de az mindig visszatért hozzám.
• A hajad így a napfényben.... olyan mézszínű. - jegyeztem meg hirtelen, de azonnal pofon is akartam vágni magam, mihelyst kimondtam. Range felpillantott sűrű szempillái alól és csábos mosolyt villantott. A tekintete szinte égetett, így el is fordítottam a fejem, mert nem bírtam tovább tartani a szemkontaktust.
• Köszönöm. - mondta amikor végzett. Bólintottam. Pár percig csendben voltunk, majd felállt és leült mellém.
• Akkor most mi lesz? - kérdezte mélyen a szemembe nézve.
• Hogy-hogy mi lesz? - kérdeztem vissza értetlenül majd beletúrtam az így is kócos hajamba.
• Azt mondtad nem dolgozol velem. - nézett rám elgondolkodva.
• Ja. Hát gondolom ez nem megy ilyen könnyen, már ahogy ismerlek. Most meg, meg is ölted Ty-t szóval....teljesen bekavartál nekem. A fenébe is! - temettem az arcom a kezembe, de a végén már csak felnevettem.
• Én tulajdonképpen....nem szoktam ilyesmit mondani....de....sajnálom Cameront. Mármint miattad. - néztem a szőnyeget miközben beszéltem. Megalázkodtam.
• Csak nem bocsánatot kérsz? - kérdezte gúnyosan, felhúzott szemöldökkel. Dühösen fújtam egyet.
• Most miért vagy ilyen? Ez kivételes alkalom volt! Egészen elviselhető voltál most pár percig. - fejeztem ki a véleményem fintorogva.
• Te is elviselhető vagy, amikor nem vagy makacs és nem pöccensz be. Akkor még én is a falat kaparom tőled! - nézte a mennyezetet miközben beszélt.
• Be szoktam pöccenni? - kérdeztem vissza.
• Igen, megesik párszor...néha...na jó sokszor. - nevette el magát a végére. Belebokszoltam a vállába. Most először értem hozzá önmagam akaratából. Furcsa volt.
• Hát jó...néha talán. Annyira elviselhetetlen vagyok? - kérdeztem végül.
• Dehogy vagy! Én jókat szórakozom rajtad. - mondta nevetve.
• Értem. - fordítottam el a fejem egy perce, de mire visszafordultam Range arca csak pár centire volt az enyémtől. Még levegőt is elfelejtettem venni.
• Nem kell mindig ilyen hűvösnek lenned. Lány vagy, lehetsz érzékeny. Persze ne nyávogj mint egy macska, de....te sokkal inkább emlékeztetsz egy dühös cicára aki bármelyik percben támad. - nézett mélyen a szemembe, majd elnevette magát. Én zavaromban azt sem tudtam, hogy merre nézzek.
• Mit csinálsz? - kérdeztem suttogva és húzódtam volna, ha enged a kanapé karja de még csak lentebb sem süppedt.
• Csak behajtom a mostani büntetésed. Néha olyan nehéz...ellenállni neked. - suttogta még közelebbről.
• Hagyd ezt abba! Csak munka van közöttünk..- halt el a hangom egy percre.
• Nézd! Ne csináljunk semmi hülyeséget..- mondtam gyorsan hadarva. Sarokba szorított és tudta, hogy most az egyszer nem tudok menekülni, nem tudok visszavágni a szórfordulataimmal.
• Ne ellenkezz már mindig makacs nőszemély! - húzott magához majd megcsókolt.
  Felnyögtem, ahogy a szája az enyémhez ért. Szinte fájón simogatta. Bűn lett volna ha nem viszonozom. Meleg volt, selymes és finom. Range meglepően gyengéd volt. Éreztem, ahogy az izmai nekem feszülnek majd óvatosan átölelnek. Nem tudtam mit teszek, mintha egy percre nem is önmagam lettem volna. Heaven Cold most az egyszer úgy tűnik beadta a derekát.

8. fejezet Kinek barát, kinek ellenség

Gondolkozás nélkül ugrottam arra a szemétládára. Kibújt belőlem a vámpírénem, most ez egyszer igazán. Erre a pillanatra vártam mindig is. Vicsorogtam és ott akartam harapni ahol érem. Természetesen behúztam neki párat, de próbált védekezni. Pár perc hadakozás után Range leszedett a fickóról.

• Mi van veled? - kérdezte dühösen.
• Engedj! Meg akarom ölni! - toltam el az utamból, de erősen tartott a csípőmnél.
• Nyugodj meg! - szólt rám halkan. Azt hittem mérgemben magamat pusztítom el.
• Hogy a francba nyugodjak meg amikor ez a szemét is köztük volt? Mégis hogy? - üvöltöttem a képébe és akaratlanul is rázni kezdett a sírás. Az említett csak állt és nézett.
• Engedj el Range! Addig úgy sem nyugszom meg amíg por nem lesz ebből a rohadékból! - sziszegtem mérgesen.
• Akkor más megoldáshoz folyamodunk. - kapott az ölébe, majd mint a legelső alkalommal most is leláncolt. Dühösen fújtattam.
• Ismered Heavent? - fordult Range a másik férfihoz.
• Nem. - tagadta az aljas vámpír.
• Akkor hadd frissítsem fel a memóriádat Cameron! Biztosan emlékszel....jó volt taperolni nem igaz? Tudod azon a tavaszi estén amikor betörtetek hozzánk. Hol van a fővezér? - szinte köptem a szavakat az irányába. Elkerekedett szemmel nézett rám.
• Te! Te vagy az! - dadogott Cameron.
• Igen. Emlékszel, ugye? Akkor még ember voltam, de jött a te nagy haverod a bandavezér és no lám jó kislányból, rossz kislány. Meg fogsz fizetni te is, úgy, ahogy a többi. Esküszöm, hogy egyenként fogom kinyírni mindegyikőtöket! És tudod mi lesz benne a legszebb? Az, hogy élvezni fogom. - néztem rá gúnyosan.
• Te pedig...elárultál. - fordultam Range felé, aki elképedve nézett hol rám, hol Cameronra.
• Mit tettem? - kérdezte értetlenül. Megráztam a fejem és felnevettem, mélyen torokhangból. Kezdtem elveszíteni az önuralmamat újra. Nem sok kellett, hogy őrült módjára próbáljam letépkedni a láncokat magamról.
• Vagy nem is tudod, hogy ki az egyik cimborád? - kérdeztem gunyorosan Rangetől, aki nemet intett a fejével.
• Nos akkor hadd meséljem el! Ugye Cameron? De ha valami neked is eszedbe jut kérlek segíts ki ha valamilyen apró részletet kihagynék! - fújtattam idegesen.
• Ez itt, és még legalább hat vámpír egy tavaszon betörtek hozzánk. Nem ő volt a fővezér, ő csak amolyan gyalog volt. Megölték a szüleimet, majd a húgomhoz fordultak. Felkaptam és szaladtam vele, mindegy hogy merre csak ne maradjak a házban. Nem sokáig jutottam el. Kivették a húgomat a kezemből, engem pedig lefogtak és a szemem láttára végeztek vele. Mindössze két éves volt. Aztán én következtem, de előtte....egy kicsit szórakozni akartak. Nem igaz Cameron? Mindegy..... Aztán David úgy döntött, hogy nem öl meg, hanem átváltoztat. Mindezt azért, mert apám nem akart vámpír lenni és nem akart részt venni a mocskos kis játékaikban. Aznap megesküdtem az életemre, hogy megbosszulom a családom halálát. - fejeztem be. Rangenek semmit sem tudtam leolvasni az arcáról, Cameron viszont meg volt rémülve. Féljen is!
• Igaz ez? - fordult Range Cameron felé.
• Igen. Ölj meg Heaven! Megérdemlem. - meglepetten néztem rá.
• Ezt akarod? - kérdezett Range. Láttam rajta, hogy nagyot csalódott a barátjában, de ez engem most cseppet sem hatott meg. Bosszút akartam.
• De még mennyire! De előtte mondd meg, hogy hol van David! - mosolyogtam sötéten. Range odajött majd elengedett. Fogtam a töröm kihúztam a szoknyám alól, majd Cameron felé fordultam.
• Ilyen könnyen megadod magad? Hol a csapda vagy a csel? Nos hol van őnagysága? - kérdeztem türelmetlenül.
• Nincs csel. Egy ideje már nem szolgálok Davidnek, meguntam a mocskos játékait. Keletnek tart. Megtalálod ha gyors vagy. - mondta, de nekem valahogy sántított a dolog.
• Miért higgyek neked? - nyomtam neki a tőrt.
• Meg fogok halni. Ugyan miért hazudnék? David megölte a feleségemet. - összeszűkített szemekkel meredtem rá.
• Remélem élvezte! Legalább megtudtad, hogy milyen érzés. Rendben, utolsó kívánság? - léptem a hátához, majd lefogtam.
• Légy jó Rangehez! Attól függetlenül a haverom volt. Sajnálom Range. - hát ezen majdnem meghatódtam volna, ha nem dolgozott volna bennem a szörnyeteg.
• Nem ígérem, hogy jó leszek. Sosem voltam az. - jegyeztem meg mosolyogva.
• Sajnálom Heaven. - mondta, mire még jobban feldühödtem.
• Most akarsz bocsánatot kérni te rohadék gyilkos? Most? - sziszegtem a fülébe ellenségesen.
• Csak gondoltam jobb lesz így, de nem kell, hogy megkegyelmezz, megérdemlem és legalább a feleségemmel lehetek majd. - Ha meg is ölöm legalább jót teszek vele.
• Helyes! Hogy is szokták mondani a kései bosszú a legédesebb? Nos igen, van ebben valami. Viszlát Cameron! Üdvözlök mindenkit! - mondtam még utoljára neki, majd egy mozdulattal végeztem vele. Cameronból por lett. Hiába öltem meg valahogy mégsem éreztem elégedettséget. Rátudtam arra, hogy ez attól van, hogy mindegyikőjüknek halottnak kell lenniük, akik ártottak a családomnak.
• Bocs, Range! De túlságosan zavaró tényező volt a számomra. Ezentúl nem dolgozom neked. Elárultál. - vetettem neki oda foghegyről, majd fütyörészve elhagytam a házat. Ideje megkeresnem legújabb cimborámat Drake-t. Szövetkeznem kell vele.

7. fejezet Idegesítő helyzetek

• 
  Hmm...ez jó. - morogtam a párnába, miközben élveztem, hogy valaki nagy odaadással dögönyözi a hátamat. Jó kis álom ez. Olyan puha keze volt, mégis erős és nagyon férfias. Minden izmom ellazult, ahogy én magam is.
• Nem gondoltam volna, hogy ilyen aprósággal örömet szerzek neked. De ha neked ez kell....hát csinálom édes. - Édes? Ettől az egy szótól kitisztult az agyam. Olyan gyorsan ültem fel, hogy megszédültem.
• Range? Mit keresel itt? - húztam magamra a takarót a nyakamig.
• Hát mondtam, hogy majd jövök holnap. - Értetlenül néztem rá, miközben elnyomtam egy ásítást.
• De még nincs reggel. Amúgy meg mi jogon vagy az ágyamban? És ne merészelj még egyszer hozzám nyúlni! - mondtam, miközben kihessegettem az ágyból.
• Azt mondtam holnap jövök és ez még éjfél előtt volt...szóval már holnap van. Nem értem a felháborodásodat, mert igencsak élvezted amikor hozzád értem. - azt sem tudtam, merre nézzek zavaromban. Ki tudja miket hordtam neki össze félálomban? De ciki.
• Azt hittem álmodok....szóval nem te miattad van a dolog. - horkantam fel megvetően.
• Gondolom. - jegyezte meg gúnyosan, majd körülnézett a szobámban.
• Miért jöttél ilyen korán? - ásítottam újra, majd nagy nehezen feltápászkodtam.
• Bevetés lesz. - mondta tömören.
• Hűű de izgi. - jegyeztem meg szarkasztikusan, majd vissza is másztam az ágyba és a fejemre húztam a takarót.

• Na ide figyelj! Ne oktass ki, mert én már azelőtt vámpírokat gyilkoltam, mielőtt mi találkoztunk egymással. - csattantam fel idegesen, amikor Range magyarázni kezdte, hogy mire ügyeljek. Persze volt pár jó tanácsa is, de neki erről nem kellett tudnia, hogy én ezt így gondolom.
• Nyugi már! Nem vadászhatsz idegesen! - lett most már ő is gorombább.
• Oké. Higgadjunk le mindketten! - vettem egy mély levegőt.
• Szóval, hogy néz ki a nőci? - kérdeztem és legbelül nagyon is kíváncsi voltam Range régi nőjére.
• Meredithnek hosszú szőke haja van, kék szeme és nagyon fehér bőre. Tőled pár centivel alacsonyabb és akcentussal beszél. - mondta Range, miközben felcsatolta az övemre az egyik tőrt. Aztán benyúlt a szoknyám alá, mire rácsaptam a kezére.
• Menni fog egyedül is. - jegyeztem meg foghegyről, majd a combomra is felcsatoltam az egyik legjobb tőrömet.
• Tudod a mobilszámom. Minden rendben lesz. - mondta, de szerintem inkább magát nyugatta.
• Hát szerintem te jobban rinyálsz mint én. - kuncogtam sötéten, majd megnéztem magam a tükörben, hogy nem-e feltűnő egyik fegyverem sem.
• Miattad aggódok...természetesen nem magam miatt. Meredith tényleg veszélyes, ne vedd fél vállról. - fogta meg mindkét vállam majd magával szembe fordított.
• Jól van na! Én sem vagyok idióta! Nem akarok meghalni....veled is csak ezért haverkodom. - tettem idézőjeleket a levegőbe a haver szónál, Rangenek pedig újra mosoly jelent meg az arcán.
• Helyes. De, hogy tudd én nagyon is szeretek veled haverkodni. - mondta ravasz vigyor közben. Megforgattam a szemem, majd a célra kezdtem összpontosítani.

Egy puccos bárban üldögéltem magam és Meredith érkezését vártam. Range a parkolóban volt. Kellemes zene szólt, ami nem hogy nyugtatólag hatott volna rám, most még inkább felcsigázta az idegeimet. Egy félóra elteltével megérkezett a szöszi. Nem volt egyedül. Egy hatalmas, kigyúrt pasas állt a bal oldalán. Lehet, hogy testileg nagyobb volt Rangenél de erőben nem hinném. Ráadásul Range olyan karcsúan izmos volt, olyan deltásan nem ilyen...szörny módon, hanem olyan vonzóan. Atyaég! Mit művelek? Vagyis min gondolkozom?

• Hello James Bond...a nőd itt van. - hívtam Ranget és tájékoztattam a helyzetről.
• Van még vele valaki? - érdeklődött és észrevettem, hogy a hangja a telefonvonalban még vonzóbb mint bármikor máskor. Veszélyes a helyzet.
• Hát van valami kigyúrt izomagy. De szerintem nem okozna neked gondot, bár itt vagyok én is. Mondjuk én megyek a nyakára te meg...nos letámadod máshol. - kuncogtam fel.
• Próbáld kicsalni a fickót! De ne hagyd, hogy nos...érted, hogy mire gondolok. - nagyot sóhajtottam majd halk búgó hangon megszólaltam.
• Range! Nem vagyok olyan könnyen kapható. - mondtam, majd kinyomtam a mobilt. Hetykén odasétáltam a pulthoz ahol Meredith és a pasas állt. Kértem egy italt.
• Hűű szép izmok! Gondolom kemény munka árán szerezted őket. - szólítottam meg a férfit. Mosolyogva fordult felém, majd koccintott velem.
• Hogy hívnak szépségem? - kérdezte mély hangon.
• Heaven vagyok. Na és a te? - kérdeztem Hulkot.
• Joshua. - villantott rám egy ezerwattos mosolyt. Figyeltem közben Meredithet is, de semmi érdeklődést nem mutatott. Hülye szuka! Negyedórányi nyávogó társalgás után meguntam a dolgot és léptem.
• Melegem van. Kimegyek egy kicsit. Megvárhatsz de velem is tarthatsz...ha akarsz. - mondtam incselkedően, majd a hátsó kijárat felé vettem az irányt. Természetesen Hulk is követett.
• Tudod nem igazán levegőzni szerettem volna kijönni. - mondtam nyájasan.
• Én sem cica. - el kellett, hogy forduljak egy percre, hogy ne lássa az arcomat, amikor azt mondta „cica”. Pfújj!
• Szóval? - húzott magához a derekamnál fogva.
• Hmm....hát nem tudom. Mondjuk jó lenne valami más hely...nem gondolod? - kérdeztem miközben a nyaka köré fontam a karomat és intettem Rangenek, hogy jöhet. Hagytam, hogy megcsókoljon, hogy ne fogjon gyanút, aztán Range is színre lépett. A legfájóbb pontjába térdeltem, majd beledöftem a hátába a karómat.
• Hello Joshua! - húzott be egyet Range a fickónak.
• Miért vagy Meredithtel? Mire készül? - kérdezte, és amikor nem válaszolt neki nos még bentebb nyomtam a karót, hogy már karcolgatta a szívét.
• Le akar lépni. De fél is tőled. Azért voltam vele, hogy megvédjem...- mondta a fickó én pedig felnevettem.
• Hát ez nem jött össze, ahogy látom. - vetettem neki oda gunyorosan. Range rám nézett, majd elmosolyodott.
• Menj arrább! Majd én elintézem. - jött oda Range hozzám, majd átvette a karót és pár pillanat múlva már csak egy kupac hamu hevert előttünk.
• Ejha! Szép volt. - mosolyogtam rá, de meg is bántam amikor rájöttem, hogy dicséret hagyta el a számat az ő részére.
• Az. - villantott rám egy vigyort, majd bementünk a bárba, de Meredith már sehol sem volt.
• Hhmm...jött és ment. - jegyeztem meg egyszerűen, majd mi is beültünk a kocsiba és haza indultunk.
• Jó voltál. - mondta Range.
• Nem kell dícsérgetni. Neked köszönhetően, le kellessz forráznom a nyelvemet. - gondoltam vissza a csókra.
• Nem csókolt jól? Pedig azt hittem az eseted. - mondta, de közben kunkori mosoly jelent meg az arcán.
• Nem az esetem. Mármint a szemei szépek voltak...de nem vagyok oda a Hulk típusú férfiakért. Különben sem volt sok esze. Béke poraira. - mosolyodtam el a végén.
• Vannak igényeid....- jegyezte meg foghegyről.
• Nem is állok össze akárkivel! Miféle nőnek nézel te engem? - kérdeztem felháborodva.
• Persze...megértelek. - morogta sötéten.
• Azért jó volt. - mondtam, mire értetlenül nézett rám.
• Mármint nem a csók. Fúj! Hanem az akció része a dolognak. Mintha a régi önmagam lennék, amikor még egyedül és szabadon tehettem azt amit akarok. - célozgattam rá, de közben az ablakon néztem kifelé. Ahogy hazaértünk most Rangehez idegen illatot éreztem, de mintha ismerős lett volna. Ideges lettem.
• Ki van itt? - szegeztem neki a kérdést Rangenek.
• Csak egy nagyon jó barátom. - kétkedve néztem rá, de követtem a nappaliban.
• Te..- hörögtem amikor megláttam, hogy ki áll Range lakásában. Nem gondolkoztam csak rávetettem magamat. Elárultak. Range elárult engem.

6. fejezet Éjjeli látogató

Jó kedvűen léptem be a saját lakásomba már harmadik napja. Sehol nincs Range és az idegesítő bandája. Csak egyedül, úgy mint a régi szép időkben. Olyan káröröm töltött el mindig, amikor arra gondoltam, hogy azon az estén amikor megléptem, még jól kicsesztem vele. Hát igen, ha nekem nem lehet olyan gyönyörű kocsim, akkor neki sem. Tettem benne egy kisebb kárt: belekarcoltam az oldalába, hogy: Bocsika! Elég későn érkeztem most is, mint mindennap, de hát ilyen ez a meló. Mindennek meg van a maga előnye és hátránya. Vámpírokra nem vadászhatsz fényes nappal....vagyis vadászhatnál, de nem jönne össze a dolog. Ahogy haladtam a házban, nem kapcsoltam villanyt, de már vetkőzni kezdtem a fürdőhöz. Valahogy imádtam elmerülni a habokban szinte órákra is. Amikor már csak egy szál bugyiban és melltartóban álltam meghallottam egy ismerős nevetés kellemes baritonját. A hideg is végig futott a hátamon. Add, hogy ne ő legyen az! Kérlek! A villany felkapcsolódott én pedig nagyon- nagyon lassan megfordultam. Range állt velem szemben teljes életnagyságban. Pont olyan volt mint a bosszú angyala. Gyönyörű, teljes fekete felszerelésben. Gyorsan felkaptam egy inget, de nem volt időm még begombolni sem, mert levettem az első tőrt a falról, majd támadó állásban vártam rá.

• Na hát! Még sem sikerült a terved édes? - kérdezte gúnyos hangon, majd közeledni kezdett. Vészesen csökkent a távolság köztünk. Ez így nem jó.
• Tűnj innen! - sziszegtem ellenségesen.
• Csak jöttem, hogy megtoroljam a kocsimat...te mit is tettél a vámpírral? Leszakítottad a fejét? Jól emlékszem ugye? - kérdezte és mint egy nagy vad úgy állt velem szemben. Nagyot nyeltem.
• Hagyj békén! Tűnj el az életemből! - suttogom nyugodtan.
• Nem-nem! Amúgy hmm....nagyon szexi vagy! - nézett végig rajtam, de most nem tudtam ezzel foglalkozni. Körözni kezdett körülöttem és úgy éreztem magam, mint egy áldozat akire nem sokára lecsap a hatalmas párduc.
• Menj innen Range! - szűrtem a fogaim között és azt kívántam, hogy nyelje el a föld.
• Ahhoz, hogy kitegyél innen, nos meg kell küzdened velem. - nézett rám kihívóan és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.
• Legyen! - rontottam neki, de egy szemvillanás alatt kitért előlem.
• Kicsit mellé ment. - kuncogott jó kedvűen.
• Ígérem...máskor pontosabb leszek. - feleltem megvető hangon, és újra támadtam. Range minden egyes ütésemet kivédte, de engem természetesen egyfolytában csépelt. Fájt mindenem, de nem hagytam magam.
• Auu! Ezt megéreztem! - szisszent fel, az egyik szúrásnál.
• Hála az égnek! - emeltem a szemem az ég felé.
• De nem fájt annyira, hogy legyőzz. - villantott rám egy gúnyos mosolyt, majd rám vetette magát. Természetesen nem bírtam el a súlyát, mégis csak férfi volt így egy az egyben hátratántorodtam majd a hátamra estem. Ez a legrosszabb helyzet egy küzdelemben. Addig-addig küzdöttem míg nem én kerültem felülre, majd nagyot sóhajtottam és neki szegeztem a tőrt.
• Tűnj innen! Nem mondom még egyszer! - mondtam, miközben farkas szemet néztem vele.
• Hmmm....édes tudtam, hogy te szeretnél irányítani. - utalt szemtelenül a helyzetünkre.
• Te hülye vagy! És ne fantáziálgass amikor éppen meg akarlak ölni! - csattantam fel.
• Csak akarsz....de ki mondta, hogy sikerül? - kérdezte, majd könnyedén maga alá gyűrt és ő került felülre...újra. Dühösen fújtam.
• Mi lenne ha büntetésképpen innék belőled...- dünnyögte majd a nyakamhoz hajolt.
• Range! Nem! Meg ne próbáld.....én komolyan....megöllek. - próbáltam eltolni magamtól, de mintha a falat akartam volna arrébb tenni.
• Nahát....csak nem félsz? - kérdezte éhes hangon.
• Nem. - mondtam de elcsuklott a hangom. Felnevetett engem pedig csiklandozni kezdett a lehelete. A fogai karcolták a bőröm én pedig nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy belém fúródnak. Szaggatottan kezdtem szedni a levegőt, és éreztem, ahogy hozzám simul az egész testével. Meg fogok halni.
• Range. - süvítettem a fülébe, mivel a hangom nem volt több egy visító suttogásnál.
• Jó illatod van. - morogta a nyakamba. A bőrömön mintha bizsergés futott volna végig, és valahogy nem is akartam, hogy abba hagyja. Na de mégsem hagyhatom! Meg kell, hogy öljem!
• Ne hagyd....abba! - mentem bele a játékba, mire felmordult és úgy kezdte szívni a nyakamat, ahogy az emberek szokták. Csak simán, semmi vámpírosdi. Teljesen elengedtem magam, majd amikor nem várta, lerúgtam magamról. Felpattantam és az ajtó felé rohantam. Sajnos mire a kilincsért nyúltam volna, Range kezét kaptam el.
• Menj el vagy hagyj békén! - mondtam összeszorult torokkal.
• Nem mondták még neked, hogy ne hergelj fel egy vámpírt? - kérdezte idegesen, majd a falnak nyomott, úgy hogy nyikkani sem tudtam.
• Beszéljük...meg... - nyögtem erőtlenül. Hátra nyomta a fejem és újra szabadon maradt a nyakam. De neki nem az kellett. Olyan hévvel csókolt meg, hogy azt hittem mentem elájulok a hirtelen jött érzésektől. Mi a..?
• Range... - nyögtem bele a csókba. Hirtelen kitisztult az agyam és a szájába haraptam, majd ellöktem magamtól, amennyire tudtam.
• Te belém haraptál? - kérdezte és közben lenyalta a vért a szájáról.
• Mit gondoltál?...Húzz innen! - löktem rajta egy nagyot, majd meghallottam, hogy csörög a telefonom. Egyszerre vetődtünk érte. Range felvette, miközben a másik kezével befogta a számat. Drake volt az. A francba is! Amikor letette a telefont csak nézett rám, és végre hagyta hogy levegőt kapjak, de még mindig erősen tartott. Próbáltam kiszabadulni de reménytelen volt.
• Jól...van....oké....Te nyertél Casanova! - mondtam neki teljesen kifulladva.
• Helyes, akkor visszamegyünk hozzám. - kapott az ölébe, majd lépett volna ki a házból, de megkapaszkodtam az ajtófélfában.
• Hé...nem! Csak várj egy kicsit....beszéljük meg a dolgokat! - hördültem fel. Épp az egyik szomszéd lépett ki a nagy zsibongásra, hát képzelem mit gondolhatott. Én egy szál ingben ami nincs normálisan begombolva, és egy férfi aki megpróbál kihúzni a házból.
• Hello Mrs. Feel! Menjen csak be, minden rendben van! Ő itt....éppen nos....nos....az unokabátyám. Csak tudja rájött az öt perc...újra. Szegény éppen kórházi kezelés alatt áll, és nem érdekli, hogy nappal van vagy este betör mindenkihez még akkor is ha az illető éppen öltözködik....és elakar menni szórakozni. Skizofrén szegény! - sóhajtottam színpadiasan. Range elképedve nézett rám. A szomszédnő úgy nézett rám, mint aki nagyon sajnál, majd bement a házba.
• Te teljesen hülye vagy! Legalább csendben csinálhattad volna! - vetettem oda Rangenek.
• Én? Most majd egy elmebetegnek gondol....még, hogy skizofrén! - horkant fel megvetően.
• Tudod mit? Gyere be! Ülj le, ha jó fiú leszel talán még egy kis kávéval is megkínállak, tudod mint a normális emberek. Unom, hogy mindig a te szabályaid szerint játszunk. - néztem rá, ő pedig letett és bólintott.
• Ne próbálkozz szökéssel! Úgy is megtalállak! - utasított amikor eltűntem a fürdőben.
• Nem állt szándékomban már nincs értelme....de nem így fogok veled alkudozni. - mutattam végig magamon, ő pedig kacsintott. Felkaptam egy farmert meg egy atlétát.
• Na szóval....oké. Nem ellenkezem veled, csak ha igazam lesz. De hadd lakjak itthon! - fontam össze a karomat a mellkasom előtt.
• Miért? - kérdezte miközben az állát simította végig.
• Mert nekem ez az otthonom. Én nem laktam együtt soha senkivel....megfojt a dolog. Na meg idegesítő is vagy. - nem álltam meg, hogy ne szurkálódjak csak egy kicsit is.
• Rendben. De ha mégis valamilyen cselhez folyamodsz, akkor a környezetedben élőkön fogok bosszút állni. - Bólintottam.
• Jól van értem. Ja és nem parancsolgatsz nekem! Egyenrangú félként kell kezelned! - alkudoztam továbbra is. Range jókedvűen nevetett fel.
• A nők függetlensége, vagy mi? De majd meglátjuk. - hagyta annyiban a dolgot.
• Oké. - nyújtottam kezet, amit elfogadott.
• Most pedig távoznál? Tudod késő van....aludni szeretnék. - foglaltam neki össze gyorsan.
• Holnap jövök! - intett egyet, majd eltűnt.
  Éjjel forgolódtam egy sort, majd megpróbáltam aludni. Arra keltem, hogy valaki enyhén masszírozza a vállam. Felnyögtem, mert jól esett, mivel az izmaim, mostanában mintha kőből lettek volna.
• Ne hagyd abba! - dünnyögtem félálomban. Valaki felnevetett, majd folytatta....

5. fejezet A cél szentesíti az eszközt

Furcsa álmom volt. Kapaszkodni akartam valamiben, hogy ne zuhanjak le. Megjelent előttem a vámpír képe aki átváltoztatott. Futottam és sikítani próbáltam, de nem jött ki egy hang sem a torkomon.

• Nem kaphatsz el! Nem engedem újra magam! - zokogtam és tovább futottam, bár egy centit sem jutottam előrébb.
• Heaven! Heaven! - rázogatott valaki. Ijedtem ültem fel az éjszaka középén. A takaró teljesen rám csavarodott és hangosan ziháltam.
• Csak...egy rossz álom volt. - magyaráztam meg Rangenek, aki velem szemben ült.
• Beszéltél....és sikítoztál. Van valami vagy volt valami...? - kérdezte puhatolózva.
• Semmi közöd hozzá. - mondtam idegesen, majd kimentem a fürdőbe és megmostam az arcom. Ezután visszamentem a szobába, megigazítottam az ágyneműt és lefeküdtem. Természetesen nem tudtam aludni. Az agyam egyfolytában zakatolt, és féltem. Szégyen, de igaz. Nem akartam még egyszer találkozni azzal a vadállattal még álmomban sem. Vagyis szeretnék vele találkozni, de csak annyira, hogy eltűnjön a létező élőlények közül. Legalább két órán keresztül forgolódtam, de aztán meguntam és úgy döntöttem lemegyek a konyhába. Még villanyt sem kapcsoltam sehol sem, úgy sincs rá szükségem. A hatalmas ház most éjszaka nagyon kihaltnak tűnt, nem úgy mint nappal. Heaven Cold fél. Fél az a lány, aki vámpírokat gyilkol. De hiába a bátorságom, az emlékeim megmaradtak....sajnos. Töltöttem egy pohár vizet majd leültem az asztalhoz.
• Bárcsak eltudnám felejteni. - suttogtam a sötétségnek, akit már kiskorom óta a barátomnak tekintettem.
• Nem tudsz aludni? - érintette meg Range a vállam, én pedig ijedtem majd nem leestem a székről. Tény és való, ő sokkal jobb vámpír volt nálam minden -féle téren. Ezért is nem hallottam, ahogy közeleg. Nem szóltam csak fújtam egyet. Mit érdekli? Nem mindegy az neki?
• Bánt valami? - hihetetlen de azt gondoltam, hogy kedves hozzám. Istenem! Hogy megtudja játszani magát!
• Miért érdekel ez téged? Igen, bánt. Bánt az, hogy itt kell lennem. Bánt az, hogy nem lehetek szabad és bánt az, hogy megismertelek. - közöltem vele fagyosan.
• Oh...szivi. Ezek a szavak csodásak voltak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádsz. De hát már aggódnom sem lehet! De ki végezné el a te munkád ha valami bajod esne? - kérdezte sötéten vigyorogva.
• Ja hát...igen a munka az ugye, sokkal fontosabb. Majd megpróbálok vigyázni magamra, hogy eltudjam végezni az ügyedet, oké? - kérdeztem szarkasztikusan.
• Ne húzd fel magad édes! Különben is tetszel, amikor mérges vagy. - közölte hanyagul, majd leült velem szembe a konyha asztalhoz.
• Ahhh...- nyögtem mérgemben, majd a kezemre fektettem az arcom és úgy dőltem az asztalra. Pont mint a suliban az unalmas tanítási órákon. Jut eszembe, engem ki fognak rúgni!
• Erről beszélek. - nevetett fel. Óvatosan kortyolgattam a vizet.
• Csessze meg! - csaptam az asztalra, majd hevesen gondolkozni kezdtem, hogy elérjem, hogy legalább ebből a suliból ne vágjanak ki a hiányzások miatt.
• Ja és amikor még fokozod a kinézetedet a csúnya beszéddel....hát igen. - Lekicsinylően néztem rá, majd halkan megnyomtam minden egyes szót.
• Nem vagy az esetem, Range. - mondtam neki, mire megcsóválta a fejét és féloldalas mosolyra húzta száját. Jó végül is, az esetem, nagyon is. De neki erről nem kell tudnia! Amúgy is utálom, és emellett az apró bibi mellett nem lehet elsuhanni. Ráadásul kicsit zavarban is éreztem magam, mivel az éjszaka kellős közepén egy félmeztelen pasassal társalgok. A haja és az arca folyton egy angyalra emlékeztetett, nekem pedig arra kellett emlékeztetnem magam, hogy utálom őt.
• Lehet, hogy gonosz vagyok...de benned az a hiba, hogy rám sem néztél úgy mint férfira. - mondta én pedig zavaromban nem tudtam, hogy merre nézzek.
• Mi van? Mármint húúú jól vagy? - kérdeztem, miközben a kezemet tördeltem.
• Látod...zavarban vagy. Szeretem amikor zavarba tudlak hozni....olyan vagy mint egy törékeny, újonc. - Hát erre aztán már felkaptam a vizet.
• Nem vagyok sem törékeny, sem pedig újonc, elhiheted. Amúgy meg, te nem vagy álmos? Menj és feküdj le! - perzseltem oda neki, majd elfordítottam a fejem és az ablakon néztem kifelé.
• Szívesen mennék...de csak veled. - kuncogott sötéten, én pedig fuldokolva köptem ki a vizet, ami a torkomra szaladt, emiatt a beszólás miatt. Range persze nevetett.
• Te.....nem vagy normális! - legyintettem, majd feltöröltem a kiöntött vizet és visszamentem a szobába. Persze egész éjszaka nem aludtam és valószínű miattam Range sem.
• Miért nem tudsz aludni? - fordult felém az ágyban.
• Miattad. Mert be vagyok ide zárva, mert elszeretnék menni egy olyan helyre ahol jól érzem magam. Most pedig ha megbocsátasz: Jóccakát! - mondtam mérgesen, majd hátat fordítottam neki.

Másnap egész nap nem láttam Ranget, ami egy kis nyugalmat biztosított, de közben aggódtam is, mert nem tudtam mire készül. Délután Tina robbant be a szobámba. Eszembe jutott, hogy mennyire is gyűlölöm.

• Mit akarsz? - kérdeztem ellenségesen.
• Ki akarsz jutni a házból? Akkor csináld amit mondok! - utasított.

• Bomlani fognak a pasik utánad. Az étlap helyett, érted fogják csorgatni a nyálukat. Na nem mintha egyébként nem lennél gyönyörű, de most majd csak még jobban kihangsúlyozzuk a szépségedet. - magyarázott Tina, miközben a körmöm lakkozta bordóra. Nekem nem tetszett a színe elsőnek, de miután felkente a körmömre egészen tűrhető volt. Nem ellenkezhettem semmiben sem. Mindig az volt, amit Tina akart és nem nézhettem még a tükörbe sem. Nagyon frusztráló szituációk voltak, némely esetek.
• Miért vagy velem kedves amikor tudod, hogy utállak? - kérdeztem összehúzott szemekkel.
• Hát....nem tudom. Olyan mintha lenne egy húgom. Valamint én sem szeretem, hogy Range körül legyeskedsz, vagy ő körülötted. Ha okos vagy, akkor ma megszökhetsz. - Istenem! Hová kerültem? De legalább egy dologban egyetértettem Tinával.
• Nos íme a végeredmény! - fordított szembe egy nagy, egész alakos tükörrel, amiről fogalmam sem volt, hogy mégis, hogy kerülhetett oda.
• Hát...egész jó. - mondtam végig nézve magamon. Fekete ruhám volt, ami a combomig ért és szerintem túlságosan kihangsúlyozta a bőröm fehérségét. A hajam úgy volt feltűzve mint a görög nőknek régen. Lazán és enyhe hullámokban. Szép volt. A sminkem fekete és ezüstös volt. Az arcom maradt hófehér mint általában, csak a szemem volt kifestve és a szám kapott egy enyhe cseresznye árnyalatú szájfényt. Én nem szoktam sminkelni magam. Pfúúj!
• Egész jó? Klasszul nézel ki! Sőt, szerintem egy férfi sem tud majd megszólalni a közeledben. - egészen biztos voltam benne, hogy Tina nem kicsit túlozza el a dolgokat. Mint, ahogy abban is biztos voltam, hogy stylistnak kellett volna mennie. Nagyon fel volt pörögve egész délután. De még mindig utáltam....bár abban azért egyetértettem vele, hogy így megszabadulhatok innen. Közös cél, ez azért jól hangzik.
• Gyere menjünk le! Már biztosan vár. - mondta, majd lehúzott maga után a lépcsőn.
• Mi van? - kérdeztem értetlenül.
• Ejha kislány! De kicsípted magad! - szólt több vámpír is, akikre rámorogtam, kinyilvánítva nem tetszésemet, ahogy lefelé mentünk a nappaliba.
• Mehetünk? - kérdezte Range, majd felajánlotta a karját, de nem fogadtam el. Attól, hogy vele kell jönnöm, attól még nem muszáj jó pofiznom is. Értetlenül és kérdően néztem Tinára, de csak megtolt Range felé.
• Átvertél! - sziszegtem Tinának, mire csak kacsintott egyet.
• Vissza kellett adnom a múltkori szívélyes üdvözlésed miatt. Tudod...én sem csíplek téged. - mosolygott elégedetten.

- Hová megyünk? - kérdeztem Ranget az autóban, hogy megtörjem a pillanatnyi feszültséget. Úgy éreztem magam mint valami nyálas filmben. Undorító!

• Egy remek étterembe. A neve BlackRose. - mondta mosolyogva. Amikor el volt foglalva a vezetéssel, akkor én is szemügyre vettem őt. Fekete öltöny volt rajta és igencsak jól nézett ki benne. Az inge fekete volt és biztos voltam benne, hogy selyem. Nekem is selyem volt a ruhám. Vajon direkt öltöztünk össze? Amikor megérkeztünk Range udvariasan kinyitotta a kocsi ajtót, majd az ellenkezésem ellenére belém karolt és úgy mentünk be az étterembe. Már előre le volt foglalva az asztalunk egy csendes kis zugban. Kihúzta a széket majd leültem és ő is helyet foglalt velem szemben.
• Jól van. Mire jó ez az egész? - kérdeztem kicsit élesen, pedig nem akartam.
• Azt mondtad megőrülsz a házban. Hát gondoltam elhozlak ide, hátha jól érzed majd magad. - mondta könnyedén.
• Értem. Végül is jobb, mint bezárva lenni, de nem szeretek ilyen puccosan kiöltözni, szóval....megtette volna valami kávéház, bár vagy klub is vagy ha egyszerűen elengedsz. - vetettem fel neki az ötletet.
• Puccosan? Szerintem ez nem puccos....- izzott fel a szeme, én pedig nem tudtam hová nézzek.
• Ja gondolom, hogy neked mi a puccos. - tettem idézőjeleket a levegőbe, ő pedig kacsintott és szemtelenül vigyorgott közben.
• Lényegtelen. - nézegettem az asztalterítőt, amin egyáltalán nem volt semmi érdekes, de csak ezzel tudtam elrejteni a zavaromat. Én nem voltam hozzászokva az ilyesmihez! A napom nagy részét vámpírok ölésével töltöttem, vagy azzal, hogy nyomoztam egy szemétláda után, aki megölte a családomat, de ennyi. Én mást nem csináltam. Nem voltak kapcsolataim, sem barátaim. Mármint voltak, de nem elég szoros kötelékek fűztek egyik emberhez, vagy vámpírhoz sem.
• Gyönyörű vagy. - szólalt meg hirtelen Range. Meglepődötten néztem rá, majd elnéztem az étterem egyik legtávolabbi pontjába.
• Nem kell hízelegni. Megteszem amit kérsz, segítek neked, aztán lelépek. - mondtam, de nem néztem rá. Hirtelen megfogta a kezem és nem engedte, hogy elhúzzam. Szorosan az övébe zárta. Szinte fojtogatott a selymes bőrének érintése.
• Belenéztél a tükörbe, mielőtt eljöttünk? Rengeteg lányt láttam már, de te...felülmúlsz mindenkit. A vörös hajad, az a smaragd zöld szemed, ami olyan akár egy vadmacskáé, amelyik akármelyik percben támadni tud. Az arcod olyan mint a tündéreké, van benne még némi gyermeki huncutság, de már ott van benned, a nő is Heaven. A bőröd, olyan mint a fehér selyem. Már a legelején csíptelek. - fejezte be én pedig rettentően zavarba jöttem és ezt most ő is látta. De most nem volt a szemében gúny, sem megvetés, olyan volt, mintha....őszinte lett volna. Amikor nem tudtam megszólalni folytatta.
• Minden nő ezeket a tulajdonságokat szeretné magának, hogy minden egyes férfit az ujja köré tudjon csavarni. Te ezt csinálod, még ha nem is veszed észre. - simította meg a kezem. Szinte fájt, amit csinált. Engem sosem dicsértek, még csak el sem ismerték a munkámat. Hozzá szoktam és ezt tartottam természetesnek.
• Ne csináld ezt, jó? Hagyd ezt abba! Amúgy sem hiszem egyetlen szavadat sem. - mondtam fojtott hangon. Nem tudtam, hogy dühös legyek, örüljek vagy sírásban törjek ki. Olyan megalázó volt az egész. Bár nevetséges vagyok, mivel más nő tényleg örülne ha dicsérnék, de én csak megalázónak éreztem most, főleg, hogy rab voltam.
• Nem hiszel nekem? Nézz körbe az étterembe! Gyorsan! Mennyi férfi fordul feléd? Mind téged néz, még aki a feleségével van az is. - mutatott körbe én pedig körül néztem. Jó páran tényleg felém fordultak, és ez csak rontotta a helyzetemet.
• Ha ennyire....szóval ha ennyire, így érzel irántam, akkor miért nem engedsz el? Nekem ez nem jó. Gondolom, azt szeretnéd, akkor, hogy jól érezzem magam. Tudod...ha szeretsz elengedsz. - próbáltam zsarolni, de nem hatottam meg.
• Ezzel segítek neked. Nem mondhatom el miért, de így lesz neked a legjobb. És ne értsd félre nem vagyok halálosan szerelmes meg ilyesmi, az nem az én asztalom. - felelte titokzatosan. Az ajkamba haraptam és dühösen rágcsáltam. Nem szólaltam meg sokáig, csak dühösen fújtattam. Range teljesen kikészít. És nem igazán értettem ezt a hirtelen támadt vonzalmát sem, ami megijesztett.
• Tudod, mi a te bajod? Az, hogy történt veled valami a múltban, és nem tudom mi az, de nagy hatással volt rád. - mondta elmélkedve és a kezemet még mindig fogta. Ha tudná, hogy mi minden volt az én múltamban, amit nagyon mélyre eltemetnék magamban, de nem tudok, mert mindennap újra és újra eszembe jutnak az emlékek.
• Sok minden történt a múltamban, de nem olyan ami hatással lenne a személyiségemre. - jelentettem ki fagyosan.
• Látod, olyan...hideg vagy, egészen merev, tartózkodó na meg persze hűvös. Félsz érezni, csak azért, mert azt hiszed, hogy mindenki olyan mint az-az illető volt. - megdöbbentem, hogy mégis honnan sejt ennyi mindent rólam, de nem tettem külön szóvá.
• Nem félek semmitől és senkitől sem. Egyszerűen csak ilyen a természetem. Én sosem voltam az-az érzelgős fajta lány, aki arra vár, hogy jön valami szőke herceg a fehér lovon. Ez nem az én stílusom. - vontam meg a vállam és a szemébe néztem. A halvány vörös világításban gyönyörű volt a bőre. Sima és lágy.

• Range....nagyon nagy hülyeség volt idejönni....és ne mondj többet ilyeneket! Engem ezzel nem hatsz meg. - mondtam fagyosan, majd felálltam és úgy tettem, mintha a mosdóba mennék. Milyen idióta vagy Range!

A parkoló csendes volt, csak az én eszeveszett zihálásomat lehetett hallani. Pár perc és otthon vagyok a saját lakásomban. Most az egyszer nem tévedtem. Mégis csak sikerült még Tina nélkül is. Megléptem Range Gelid elől. Önelégülten és büszkén vigyorogtam. Heaven Coldon senki sem foghat ki.