11. fejezet Régi ismerős, új helyzet

Egy ideje már úgy éreztem, hogy elegem van. Csak egy apró dolog hiányzik és akkor kiborulok. Éjszaka volt. Range vezetett én pedig unalmasan bámultam kifelé az ablakon. A legjobban az bosszantott, hogy nem éreztem elégtételt, amikor megöltem Cameront. Pedig ő is bántott. Nem is kicsit. Egyszer egy velünk párhuzamosan futó alakra figyeltem fel az erdőben. Ki a franc ez?

• Hé lassíts! De ne feltűnően! - fogtam meg Range kezét, de a tekintetem továbbra is az erdőt fürkészte.
• Mi az? - kérdezte csendesen. Lepisszegtem, mire felmordult. Megforgattam a szemem.
• Állj meg! Társaságom van! - vigyorogtam rá. Megtette, ahogy kértem. Ahogy kiszálltam az autóból a férfi gyorsabban kezdett futni. Utána fütyültem, Range pedig utána rám nézve elismerően füttyentett.
• Hé haver! Nem ilyenkor kellene tiplizni! - kiáltottam a férfi után, de nem lassított.
• Gyere ide és játsszuk le szépen! Nem bántalak.....bár erre nincs garancia. - tettem hozzá jóval halkabban a végén a mondandómat. Range elmosolyodott.
• Hát jó...ha játszani akarsz. - rugaszkodtam el a kocsitól nagyot sóhajtva, majd kezdtem volna futni, de Range megfogta a karom.
• Kell segítség? Biztos vagy ebben? - megforgattam a szemem.
• Mielőtt nem találkoztunk...nos megvoltam nélküled. - mosolyogtam rá, majd kihúztam a karom az övéből és futni kezdtem a fickó után. Hogy ne vegyen észre, a fákon ugráltam. Többnyire egyszer sem vétettem el a lépést.
• Ejnye- ejnye! Hát találkozunk? Hello Sebastian! - köszöntem neki búgó hangon, amikor elé léptem ő pedig kénytelen volt megállni.
• Szóval igaz! - mondta hörögve, én pedig csak kérdőn felhúztam a szemöldököm.
• Mi igaz? - kérdeztem nyugodt hangon.
• Hogy üldözöl minket. Igazuk volt. De te...megölted őket. - vicsorgott rám, én pedig csak hetykén felnevettem.
• Igen..és élveztem. Amúgy meg, nos ti is üldöztök engem. Így legalább egyenlően állunk. Nincs igazam, barátom? - kacsintottam rá.
• Hogy lehet, hogy egy ilyen szépség ilyen kegyetlen legyen? - kérdezte eltorzult hangon.
• Oh...ez milyen megható volt. Kár, hogy nem hatott rám. - nevettem keserűen és közben drámaian a szívemhez szorítottam a kezemet.
• Egyáltalán nem ilyen voltál. - jegyezte meg foghegyről.
• Nem bizony! Mert amikor te ismertél akkor még ember voltam Bastian. De te is csatlakoztál közéjük és ugyanolyan kegyetlen lettél mint ők. Pedig figyelmeztettelek. - vontam meg a vállam egykedvűen, holott belül mardosott a fájdalom.
• Régen...szerettél. Szerettük egymást. - mondta reszelős hangon.
• Pontosan...régen. A sors furcsa fintora. Most mégis azért üldözöl, hogy megölj, ahogy én is téged. - az arca fájdalmas grimaszba torzult, nekem is uralkodnom kellett néha az arcizmaimon.
• Ha tudtam volna Heaven...ha tudtam volna, hogy megteszik, akkor megállítom őket. Én nagyon sokáig nem hevertem ki, hogy elhagytál. Csak ezért csatlakoztam hozzájuk, hogy bosszút álljak rajtad. Gyűlöltelek, de most, hogy itt állsz....nem tudlak gyűlölni. Én még mindig azt az emberlányt látom benned, aki voltál. És te is tudod, hogy nagyon mélyen ott van benned. - mondta, majd a szívem felé bökött.
• Nem tudsz te rólam semmit! Sosem szerettél. De nem is erről kellene beszélgetni. Nos mi lesz? Te lépsz elsőnek vagy én? Öljelek vagy ölsz? - kérdeztem nyugodtan.
• Én nem foglak bántani. Nem tudnálak. De ha életben maradok, nem ellened hanem melletted fogok harcolni. Mit gondolsz? - kérdezte, de a szemében nem láttam reményt.
• Miért higgyek neked, hogy nem fogsz elárulni? - kérdeztem összeszűkített szemekkel.
• Azért, mert nem hazudok neked. És mert talán még mindig érzek irántad valamit. Nem árullak el, az életemre esküszöm Heaven. - a nyálas részeknél csak a szememet tudtam forgatni.
• Tudod hol van David? - kérdeztem rögvest miután befejezte a talpnyalást.
• Persze. - mondta Sebastian.
• Miért kell nekem mindig ilyen helyzetekbe kerülnöm? - szitkozódtam félhangon.
• Rendben! De ha csak egy rossz mozdulatot is teszel, vagy ha rosszul nézel, vagy másfelé kacsintgatsz miközben az én csapatomban játszol, esküszöm, hogy kezedbe adom a fejed. Na gyere! - egyeztem bele. Végül is mindent vagy semmit. Nekem David kell, Sebastian pedig tudja hol van. Ez itt a lényeg.
• Ja és ne próbálkozz semmivel sem. Főleg lógással ne! - tettem hozzá még, ahogy az autófelé haladtunk. Range az egyik fa mögül jött elő.
• Te hallgatóztál? - kérdeztem megvetően, ő pedig csak megrántotta a vállát.
• Remek, akkor ismerkedjetek meg. Némely emberek nem ismerik azokat a szavakat, hogy „egyedül” vagy, hogy „magánszféra” vagy, hogy „az én ügyem”. - néztem Rangere mérgesen, miközben nagyban idézőjeleket tettem a levegőbe. Mérgesen legyintettem egyet, majd előre mentem, közben pedig magamban morogtam.
• Mindig ilyen heves vérmérsékletű volt ugye? - kérdezte Range Bastiant, mintha nekem nem lennének vámpírfüleim.
• Hát...végül is, félig olasz a nő. - nevetett fel egykedvűen a kérdezett. Range kuncogását is lehetett hallani. Odamentem a kocsihoz, majd beültem az első ülésre. Ahogy jöttek utánam Range megállt az én oldalamon, majd megkocogtatta az ablakot.
• Mit szeretnél? - kérdeztem gúnyosan.
• Hát sok mindent....de most perpillanat azt, hogy hátra ülj. - nézett rám mosolyogva.
• Parancsolsz? - kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
• Jól hallottad édes. Még sem hagyhatom, hogy egy olyan fazon üljön mögöttem, akit alig ismerek, bár azért be kell ismernem jó humora van. - biccentett Sebastian felé.
• Jól van. - egyeztem bele, majd hátraültem.
• Máris megfosztottalak a trónodtól. - jegyezte meg Sebastian, ahogy beült.
• Vigyázz magadra! Én hátul ülök, te elől, ennek annyi a vége, hogy a kezem könnyen a nyakad köré tekerhetem. Azt meg ugye te sem szeretnéd? - kérdeztem vissza gúnyosan, majd Range indított és tovább mentünk, most Range házához.
• Istenem! Hová lett az a lány akit én megismertem? - fordult hátra Sebastian.
• Bastian....már rég nem az vagyok. Fordulj előre, jobb a kilátás. Nézd a környezetet, élvezd a látványt! - utasítottam. Range heherészett.
• Bastian...csak te szólítottál így. - nagyot fújtam.
• Nos csak, hogy tisztázzuk, nem azért vagy itt, hogy merengj a múltról, mert egyáltalán nem akarok emlékezni rá. Azért vagy itt, hogy segíts. - jelentettem ki mereven.
• Hol ismerkedtetek meg? - kérdezte Range.
• Range! - szóltam rá megrovó hangnemben. Válaszul csak egy vigyort kaptam.
• Hát egy álarcosbálon. Én már vámpír voltam, de ő még ember. Fiatal volt még nagyon és naívnak látszott és gyönyörű volt, na nem mintha most nem lenne az. Aztán odamentem és felkértem táncolni, de nem jött. Kiderült, hogy nem is az a naív hölgyemény.- mesélt Sebastian.
• Istenem! - hunytam le a szemem megvetően.
• Folytasd, folytasd! - mondta Range, csak azért is.
• Szóval legalább háromszor mentem oda, mindig más -más okból, de végül annyit kaptam, hogy rám öntötte a puncsos-tál tartalmát és azt mondta: te perverz disznó, szállj már le rólam! - nevetett Bastian és nekem is vigyorra húzódott a szám, de a szemem még mindig csukva volt.
• Ez rá vall. - jegyezte meg Range nevetve.
• De akkor mégis hogy volt...mármint hogy kötöttetek ki egymás mellett? - kérdezte Range.
• Ti ezt élvezitek? Hogy kibeszéltek engem, ugye? - kérdeztem idegesen.
• Igen, én legalábbis igen, mert így apró titkokat tudok meg rólad. - mosolygott gonoszul Range.
• Vicces. - jegyeztem meg.
• Na szóval az úgy volt, hogy, hát végül is magamhoz húztam és táncoltunk. Egy ideig ellenállt, de aztán hagyta magát. - sandított hátra Sebastian.
• Bastian...én ember voltam, te egy helyes vámpír pasas, nos egy idő után akármelyik lány hagyta volna magát. Lapozzunk! - mondtam unottan.
• Azt akarod mondani, hogy csak azért voltál velem mert újdonság voltam. - Háhá! Gonoszan felnevettem.
• Hát persze...egy vámpírral más az élet, te lökött! És ne felejtsd akkor még ember voltam! - nevettem fel.
• Akkor nem is tartottál még csak jóképűnek sem? - kérdezte sértetten.
• Dehogynem! Nem arról van szó. Azért volt ízlésem már akkor is. - horkantam fel. Sebastian, amúgy nem volt rossz fazon. Nagyon is helyes volt, mélykék szemeivel és fekete hajával. Az arcának volt egy különös jellegzetessége,a mit nem tudtam volna megmondani mi az, de helyes volt annyi biztos.
• Amúgy meg melyik vámpír nem helyes? - erre a mondatra mindketten hátrafordultak. Csak megvontam a vállam.
• Mi tetszett meg benne? - biccentett felém Range.
• Hát talán az, hogy mennyire talpraesett volt. Ráadásul nézz csak rá, egzotikus kisugárzása van! Vörös haj, fehér bőr, tündéri arc és mégis ravasz, kész nő. - Idegeségemben a homlokomra csaptam.
• Atya ég! Ne dicsérj már ennyire, még elpirulok! - kiáltottam fel, majd színpadiasan a kézfejemet a mellemhez szorítottam.
• Látod Heaven ez a baj veled. Nem szereted ha egy férfi megdicsér, más nőkkel ellentétben. -mondta Range.
• Nem-nem! Én más nőkkel ellentétben, nem borulok a karjaikba azoknak akik dicsérgetnek. Nekem tettek kellenek, nem szavak. Amúgy meg honnan tudjam, hogy mit akar elérni a szavaival? - kérdeztem költőien.
• Nem tud bízni a férfiakban. - jegyezte meg Sebastian. Na nem mintha ő nem tört volna össze lelkileg!
• Nem mintha te mintapéldány lennél! - sziszegtem megvetően. Az autóút így telt el. Ők rólam diskuráltak én pedig próbáltam hol védeni magam, hol pedig úgy tenni mint aki nem is hallotta, hogy róla beszélnek. Végül nagy nehezen elnyomott az álom a hátsóülésen. Éreztem, hogy valaki felemel majd bevisz egy melegebb helyre.
• Akkor is az enyém vagy! - úgy láttam félálomban, hogy Range ad csókot a homlokomra miközben ezeket a szavakat mormolta. 
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  
  Nos, ha nem sajnáljátok koptatni a billentyűket, akkor kommentárokat szeretnék. :)  Remélem tetszik!
  Puszi: Silver