6. fejezet Éjjeli látogató

Jó kedvűen léptem be a saját lakásomba már harmadik napja. Sehol nincs Range és az idegesítő bandája. Csak egyedül, úgy mint a régi szép időkben. Olyan káröröm töltött el mindig, amikor arra gondoltam, hogy azon az estén amikor megléptem, még jól kicsesztem vele. Hát igen, ha nekem nem lehet olyan gyönyörű kocsim, akkor neki sem. Tettem benne egy kisebb kárt: belekarcoltam az oldalába, hogy: Bocsika! Elég későn érkeztem most is, mint mindennap, de hát ilyen ez a meló. Mindennek meg van a maga előnye és hátránya. Vámpírokra nem vadászhatsz fényes nappal....vagyis vadászhatnál, de nem jönne össze a dolog. Ahogy haladtam a házban, nem kapcsoltam villanyt, de már vetkőzni kezdtem a fürdőhöz. Valahogy imádtam elmerülni a habokban szinte órákra is. Amikor már csak egy szál bugyiban és melltartóban álltam meghallottam egy ismerős nevetés kellemes baritonját. A hideg is végig futott a hátamon. Add, hogy ne ő legyen az! Kérlek! A villany felkapcsolódott én pedig nagyon- nagyon lassan megfordultam. Range állt velem szemben teljes életnagyságban. Pont olyan volt mint a bosszú angyala. Gyönyörű, teljes fekete felszerelésben. Gyorsan felkaptam egy inget, de nem volt időm még begombolni sem, mert levettem az első tőrt a falról, majd támadó állásban vártam rá.

• Na hát! Még sem sikerült a terved édes? - kérdezte gúnyos hangon, majd közeledni kezdett. Vészesen csökkent a távolság köztünk. Ez így nem jó.
• Tűnj innen! - sziszegtem ellenségesen.
• Csak jöttem, hogy megtoroljam a kocsimat...te mit is tettél a vámpírral? Leszakítottad a fejét? Jól emlékszem ugye? - kérdezte és mint egy nagy vad úgy állt velem szemben. Nagyot nyeltem.
• Hagyj békén! Tűnj el az életemből! - suttogom nyugodtan.
• Nem-nem! Amúgy hmm....nagyon szexi vagy! - nézett végig rajtam, de most nem tudtam ezzel foglalkozni. Körözni kezdett körülöttem és úgy éreztem magam, mint egy áldozat akire nem sokára lecsap a hatalmas párduc.
• Menj innen Range! - szűrtem a fogaim között és azt kívántam, hogy nyelje el a föld.
• Ahhoz, hogy kitegyél innen, nos meg kell küzdened velem. - nézett rám kihívóan és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.
• Legyen! - rontottam neki, de egy szemvillanás alatt kitért előlem.
• Kicsit mellé ment. - kuncogott jó kedvűen.
• Ígérem...máskor pontosabb leszek. - feleltem megvető hangon, és újra támadtam. Range minden egyes ütésemet kivédte, de engem természetesen egyfolytában csépelt. Fájt mindenem, de nem hagytam magam.
• Auu! Ezt megéreztem! - szisszent fel, az egyik szúrásnál.
• Hála az égnek! - emeltem a szemem az ég felé.
• De nem fájt annyira, hogy legyőzz. - villantott rám egy gúnyos mosolyt, majd rám vetette magát. Természetesen nem bírtam el a súlyát, mégis csak férfi volt így egy az egyben hátratántorodtam majd a hátamra estem. Ez a legrosszabb helyzet egy küzdelemben. Addig-addig küzdöttem míg nem én kerültem felülre, majd nagyot sóhajtottam és neki szegeztem a tőrt.
• Tűnj innen! Nem mondom még egyszer! - mondtam, miközben farkas szemet néztem vele.
• Hmmm....édes tudtam, hogy te szeretnél irányítani. - utalt szemtelenül a helyzetünkre.
• Te hülye vagy! És ne fantáziálgass amikor éppen meg akarlak ölni! - csattantam fel.
• Csak akarsz....de ki mondta, hogy sikerül? - kérdezte, majd könnyedén maga alá gyűrt és ő került felülre...újra. Dühösen fújtam.
• Mi lenne ha büntetésképpen innék belőled...- dünnyögte majd a nyakamhoz hajolt.
• Range! Nem! Meg ne próbáld.....én komolyan....megöllek. - próbáltam eltolni magamtól, de mintha a falat akartam volna arrébb tenni.
• Nahát....csak nem félsz? - kérdezte éhes hangon.
• Nem. - mondtam de elcsuklott a hangom. Felnevetett engem pedig csiklandozni kezdett a lehelete. A fogai karcolták a bőröm én pedig nem mertem megmozdulni, mert féltem, hogy belém fúródnak. Szaggatottan kezdtem szedni a levegőt, és éreztem, ahogy hozzám simul az egész testével. Meg fogok halni.
• Range. - süvítettem a fülébe, mivel a hangom nem volt több egy visító suttogásnál.
• Jó illatod van. - morogta a nyakamba. A bőrömön mintha bizsergés futott volna végig, és valahogy nem is akartam, hogy abba hagyja. Na de mégsem hagyhatom! Meg kell, hogy öljem!
• Ne hagyd....abba! - mentem bele a játékba, mire felmordult és úgy kezdte szívni a nyakamat, ahogy az emberek szokták. Csak simán, semmi vámpírosdi. Teljesen elengedtem magam, majd amikor nem várta, lerúgtam magamról. Felpattantam és az ajtó felé rohantam. Sajnos mire a kilincsért nyúltam volna, Range kezét kaptam el.
• Menj el vagy hagyj békén! - mondtam összeszorult torokkal.
• Nem mondták még neked, hogy ne hergelj fel egy vámpírt? - kérdezte idegesen, majd a falnak nyomott, úgy hogy nyikkani sem tudtam.
• Beszéljük...meg... - nyögtem erőtlenül. Hátra nyomta a fejem és újra szabadon maradt a nyakam. De neki nem az kellett. Olyan hévvel csókolt meg, hogy azt hittem mentem elájulok a hirtelen jött érzésektől. Mi a..?
• Range... - nyögtem bele a csókba. Hirtelen kitisztult az agyam és a szájába haraptam, majd ellöktem magamtól, amennyire tudtam.
• Te belém haraptál? - kérdezte és közben lenyalta a vért a szájáról.
• Mit gondoltál?...Húzz innen! - löktem rajta egy nagyot, majd meghallottam, hogy csörög a telefonom. Egyszerre vetődtünk érte. Range felvette, miközben a másik kezével befogta a számat. Drake volt az. A francba is! Amikor letette a telefont csak nézett rám, és végre hagyta hogy levegőt kapjak, de még mindig erősen tartott. Próbáltam kiszabadulni de reménytelen volt.
• Jól...van....oké....Te nyertél Casanova! - mondtam neki teljesen kifulladva.
• Helyes, akkor visszamegyünk hozzám. - kapott az ölébe, majd lépett volna ki a házból, de megkapaszkodtam az ajtófélfában.
• Hé...nem! Csak várj egy kicsit....beszéljük meg a dolgokat! - hördültem fel. Épp az egyik szomszéd lépett ki a nagy zsibongásra, hát képzelem mit gondolhatott. Én egy szál ingben ami nincs normálisan begombolva, és egy férfi aki megpróbál kihúzni a házból.
• Hello Mrs. Feel! Menjen csak be, minden rendben van! Ő itt....éppen nos....nos....az unokabátyám. Csak tudja rájött az öt perc...újra. Szegény éppen kórházi kezelés alatt áll, és nem érdekli, hogy nappal van vagy este betör mindenkihez még akkor is ha az illető éppen öltözködik....és elakar menni szórakozni. Skizofrén szegény! - sóhajtottam színpadiasan. Range elképedve nézett rám. A szomszédnő úgy nézett rám, mint aki nagyon sajnál, majd bement a házba.
• Te teljesen hülye vagy! Legalább csendben csinálhattad volna! - vetettem oda Rangenek.
• Én? Most majd egy elmebetegnek gondol....még, hogy skizofrén! - horkant fel megvetően.
• Tudod mit? Gyere be! Ülj le, ha jó fiú leszel talán még egy kis kávéval is megkínállak, tudod mint a normális emberek. Unom, hogy mindig a te szabályaid szerint játszunk. - néztem rá, ő pedig letett és bólintott.
• Ne próbálkozz szökéssel! Úgy is megtalállak! - utasított amikor eltűntem a fürdőben.
• Nem állt szándékomban már nincs értelme....de nem így fogok veled alkudozni. - mutattam végig magamon, ő pedig kacsintott. Felkaptam egy farmert meg egy atlétát.
• Na szóval....oké. Nem ellenkezem veled, csak ha igazam lesz. De hadd lakjak itthon! - fontam össze a karomat a mellkasom előtt.
• Miért? - kérdezte miközben az állát simította végig.
• Mert nekem ez az otthonom. Én nem laktam együtt soha senkivel....megfojt a dolog. Na meg idegesítő is vagy. - nem álltam meg, hogy ne szurkálódjak csak egy kicsit is.
• Rendben. De ha mégis valamilyen cselhez folyamodsz, akkor a környezetedben élőkön fogok bosszút állni. - Bólintottam.
• Jól van értem. Ja és nem parancsolgatsz nekem! Egyenrangú félként kell kezelned! - alkudoztam továbbra is. Range jókedvűen nevetett fel.
• A nők függetlensége, vagy mi? De majd meglátjuk. - hagyta annyiban a dolgot.
• Oké. - nyújtottam kezet, amit elfogadott.
• Most pedig távoznál? Tudod késő van....aludni szeretnék. - foglaltam neki össze gyorsan.
• Holnap jövök! - intett egyet, majd eltűnt.
  Éjjel forgolódtam egy sort, majd megpróbáltam aludni. Arra keltem, hogy valaki enyhén masszírozza a vállam. Felnyögtem, mert jól esett, mivel az izmaim, mostanában mintha kőből lettek volna.
• Ne hagyd abba! - dünnyögtem félálomban. Valaki felnevetett, majd folytatta....