8. fejezet Kinek barát, kinek ellenség

Gondolkozás nélkül ugrottam arra a szemétládára. Kibújt belőlem a vámpírénem, most ez egyszer igazán. Erre a pillanatra vártam mindig is. Vicsorogtam és ott akartam harapni ahol érem. Természetesen behúztam neki párat, de próbált védekezni. Pár perc hadakozás után Range leszedett a fickóról.

• Mi van veled? - kérdezte dühösen.
• Engedj! Meg akarom ölni! - toltam el az utamból, de erősen tartott a csípőmnél.
• Nyugodj meg! - szólt rám halkan. Azt hittem mérgemben magamat pusztítom el.
• Hogy a francba nyugodjak meg amikor ez a szemét is köztük volt? Mégis hogy? - üvöltöttem a képébe és akaratlanul is rázni kezdett a sírás. Az említett csak állt és nézett.
• Engedj el Range! Addig úgy sem nyugszom meg amíg por nem lesz ebből a rohadékból! - sziszegtem mérgesen.
• Akkor más megoldáshoz folyamodunk. - kapott az ölébe, majd mint a legelső alkalommal most is leláncolt. Dühösen fújtattam.
• Ismered Heavent? - fordult Range a másik férfihoz.
• Nem. - tagadta az aljas vámpír.
• Akkor hadd frissítsem fel a memóriádat Cameron! Biztosan emlékszel....jó volt taperolni nem igaz? Tudod azon a tavaszi estén amikor betörtetek hozzánk. Hol van a fővezér? - szinte köptem a szavakat az irányába. Elkerekedett szemmel nézett rám.
• Te! Te vagy az! - dadogott Cameron.
• Igen. Emlékszel, ugye? Akkor még ember voltam, de jött a te nagy haverod a bandavezér és no lám jó kislányból, rossz kislány. Meg fogsz fizetni te is, úgy, ahogy a többi. Esküszöm, hogy egyenként fogom kinyírni mindegyikőtöket! És tudod mi lesz benne a legszebb? Az, hogy élvezni fogom. - néztem rá gúnyosan.
• Te pedig...elárultál. - fordultam Range felé, aki elképedve nézett hol rám, hol Cameronra.
• Mit tettem? - kérdezte értetlenül. Megráztam a fejem és felnevettem, mélyen torokhangból. Kezdtem elveszíteni az önuralmamat újra. Nem sok kellett, hogy őrült módjára próbáljam letépkedni a láncokat magamról.
• Vagy nem is tudod, hogy ki az egyik cimborád? - kérdeztem gunyorosan Rangetől, aki nemet intett a fejével.
• Nos akkor hadd meséljem el! Ugye Cameron? De ha valami neked is eszedbe jut kérlek segíts ki ha valamilyen apró részletet kihagynék! - fújtattam idegesen.
• Ez itt, és még legalább hat vámpír egy tavaszon betörtek hozzánk. Nem ő volt a fővezér, ő csak amolyan gyalog volt. Megölték a szüleimet, majd a húgomhoz fordultak. Felkaptam és szaladtam vele, mindegy hogy merre csak ne maradjak a házban. Nem sokáig jutottam el. Kivették a húgomat a kezemből, engem pedig lefogtak és a szemem láttára végeztek vele. Mindössze két éves volt. Aztán én következtem, de előtte....egy kicsit szórakozni akartak. Nem igaz Cameron? Mindegy..... Aztán David úgy döntött, hogy nem öl meg, hanem átváltoztat. Mindezt azért, mert apám nem akart vámpír lenni és nem akart részt venni a mocskos kis játékaikban. Aznap megesküdtem az életemre, hogy megbosszulom a családom halálát. - fejeztem be. Rangenek semmit sem tudtam leolvasni az arcáról, Cameron viszont meg volt rémülve. Féljen is!
• Igaz ez? - fordult Range Cameron felé.
• Igen. Ölj meg Heaven! Megérdemlem. - meglepetten néztem rá.
• Ezt akarod? - kérdezett Range. Láttam rajta, hogy nagyot csalódott a barátjában, de ez engem most cseppet sem hatott meg. Bosszút akartam.
• De még mennyire! De előtte mondd meg, hogy hol van David! - mosolyogtam sötéten. Range odajött majd elengedett. Fogtam a töröm kihúztam a szoknyám alól, majd Cameron felé fordultam.
• Ilyen könnyen megadod magad? Hol a csapda vagy a csel? Nos hol van őnagysága? - kérdeztem türelmetlenül.
• Nincs csel. Egy ideje már nem szolgálok Davidnek, meguntam a mocskos játékait. Keletnek tart. Megtalálod ha gyors vagy. - mondta, de nekem valahogy sántított a dolog.
• Miért higgyek neked? - nyomtam neki a tőrt.
• Meg fogok halni. Ugyan miért hazudnék? David megölte a feleségemet. - összeszűkített szemekkel meredtem rá.
• Remélem élvezte! Legalább megtudtad, hogy milyen érzés. Rendben, utolsó kívánság? - léptem a hátához, majd lefogtam.
• Légy jó Rangehez! Attól függetlenül a haverom volt. Sajnálom Range. - hát ezen majdnem meghatódtam volna, ha nem dolgozott volna bennem a szörnyeteg.
• Nem ígérem, hogy jó leszek. Sosem voltam az. - jegyeztem meg mosolyogva.
• Sajnálom Heaven. - mondta, mire még jobban feldühödtem.
• Most akarsz bocsánatot kérni te rohadék gyilkos? Most? - sziszegtem a fülébe ellenségesen.
• Csak gondoltam jobb lesz így, de nem kell, hogy megkegyelmezz, megérdemlem és legalább a feleségemmel lehetek majd. - Ha meg is ölöm legalább jót teszek vele.
• Helyes! Hogy is szokták mondani a kései bosszú a legédesebb? Nos igen, van ebben valami. Viszlát Cameron! Üdvözlök mindenkit! - mondtam még utoljára neki, majd egy mozdulattal végeztem vele. Cameronból por lett. Hiába öltem meg valahogy mégsem éreztem elégedettséget. Rátudtam arra, hogy ez attól van, hogy mindegyikőjüknek halottnak kell lenniük, akik ártottak a családomnak.
• Bocs, Range! De túlságosan zavaró tényező volt a számomra. Ezentúl nem dolgozom neked. Elárultál. - vetettem neki oda foghegyről, majd fütyörészve elhagytam a házat. Ideje megkeresnem legújabb cimborámat Drake-t. Szövetkeznem kell vele.