5. fejezet A cél szentesíti az eszközt

Furcsa álmom volt. Kapaszkodni akartam valamiben, hogy ne zuhanjak le. Megjelent előttem a vámpír képe aki átváltoztatott. Futottam és sikítani próbáltam, de nem jött ki egy hang sem a torkomon.

• Nem kaphatsz el! Nem engedem újra magam! - zokogtam és tovább futottam, bár egy centit sem jutottam előrébb.
• Heaven! Heaven! - rázogatott valaki. Ijedtem ültem fel az éjszaka középén. A takaró teljesen rám csavarodott és hangosan ziháltam.
• Csak...egy rossz álom volt. - magyaráztam meg Rangenek, aki velem szemben ült.
• Beszéltél....és sikítoztál. Van valami vagy volt valami...? - kérdezte puhatolózva.
• Semmi közöd hozzá. - mondtam idegesen, majd kimentem a fürdőbe és megmostam az arcom. Ezután visszamentem a szobába, megigazítottam az ágyneműt és lefeküdtem. Természetesen nem tudtam aludni. Az agyam egyfolytában zakatolt, és féltem. Szégyen, de igaz. Nem akartam még egyszer találkozni azzal a vadállattal még álmomban sem. Vagyis szeretnék vele találkozni, de csak annyira, hogy eltűnjön a létező élőlények közül. Legalább két órán keresztül forgolódtam, de aztán meguntam és úgy döntöttem lemegyek a konyhába. Még villanyt sem kapcsoltam sehol sem, úgy sincs rá szükségem. A hatalmas ház most éjszaka nagyon kihaltnak tűnt, nem úgy mint nappal. Heaven Cold fél. Fél az a lány, aki vámpírokat gyilkol. De hiába a bátorságom, az emlékeim megmaradtak....sajnos. Töltöttem egy pohár vizet majd leültem az asztalhoz.
• Bárcsak eltudnám felejteni. - suttogtam a sötétségnek, akit már kiskorom óta a barátomnak tekintettem.
• Nem tudsz aludni? - érintette meg Range a vállam, én pedig ijedtem majd nem leestem a székről. Tény és való, ő sokkal jobb vámpír volt nálam minden -féle téren. Ezért is nem hallottam, ahogy közeleg. Nem szóltam csak fújtam egyet. Mit érdekli? Nem mindegy az neki?
• Bánt valami? - hihetetlen de azt gondoltam, hogy kedves hozzám. Istenem! Hogy megtudja játszani magát!
• Miért érdekel ez téged? Igen, bánt. Bánt az, hogy itt kell lennem. Bánt az, hogy nem lehetek szabad és bánt az, hogy megismertelek. - közöltem vele fagyosan.
• Oh...szivi. Ezek a szavak csodásak voltak. Nem gondoltam volna, hogy ennyire imádsz. De hát már aggódnom sem lehet! De ki végezné el a te munkád ha valami bajod esne? - kérdezte sötéten vigyorogva.
• Ja hát...igen a munka az ugye, sokkal fontosabb. Majd megpróbálok vigyázni magamra, hogy eltudjam végezni az ügyedet, oké? - kérdeztem szarkasztikusan.
• Ne húzd fel magad édes! Különben is tetszel, amikor mérges vagy. - közölte hanyagul, majd leült velem szembe a konyha asztalhoz.
• Ahhh...- nyögtem mérgemben, majd a kezemre fektettem az arcom és úgy dőltem az asztalra. Pont mint a suliban az unalmas tanítási órákon. Jut eszembe, engem ki fognak rúgni!
• Erről beszélek. - nevetett fel. Óvatosan kortyolgattam a vizet.
• Csessze meg! - csaptam az asztalra, majd hevesen gondolkozni kezdtem, hogy elérjem, hogy legalább ebből a suliból ne vágjanak ki a hiányzások miatt.
• Ja és amikor még fokozod a kinézetedet a csúnya beszéddel....hát igen. - Lekicsinylően néztem rá, majd halkan megnyomtam minden egyes szót.
• Nem vagy az esetem, Range. - mondtam neki, mire megcsóválta a fejét és féloldalas mosolyra húzta száját. Jó végül is, az esetem, nagyon is. De neki erről nem kell tudnia! Amúgy is utálom, és emellett az apró bibi mellett nem lehet elsuhanni. Ráadásul kicsit zavarban is éreztem magam, mivel az éjszaka kellős közepén egy félmeztelen pasassal társalgok. A haja és az arca folyton egy angyalra emlékeztetett, nekem pedig arra kellett emlékeztetnem magam, hogy utálom őt.
• Lehet, hogy gonosz vagyok...de benned az a hiba, hogy rám sem néztél úgy mint férfira. - mondta én pedig zavaromban nem tudtam, hogy merre nézzek.
• Mi van? Mármint húúú jól vagy? - kérdeztem, miközben a kezemet tördeltem.
• Látod...zavarban vagy. Szeretem amikor zavarba tudlak hozni....olyan vagy mint egy törékeny, újonc. - Hát erre aztán már felkaptam a vizet.
• Nem vagyok sem törékeny, sem pedig újonc, elhiheted. Amúgy meg, te nem vagy álmos? Menj és feküdj le! - perzseltem oda neki, majd elfordítottam a fejem és az ablakon néztem kifelé.
• Szívesen mennék...de csak veled. - kuncogott sötéten, én pedig fuldokolva köptem ki a vizet, ami a torkomra szaladt, emiatt a beszólás miatt. Range persze nevetett.
• Te.....nem vagy normális! - legyintettem, majd feltöröltem a kiöntött vizet és visszamentem a szobába. Persze egész éjszaka nem aludtam és valószínű miattam Range sem.
• Miért nem tudsz aludni? - fordult felém az ágyban.
• Miattad. Mert be vagyok ide zárva, mert elszeretnék menni egy olyan helyre ahol jól érzem magam. Most pedig ha megbocsátasz: Jóccakát! - mondtam mérgesen, majd hátat fordítottam neki.

Másnap egész nap nem láttam Ranget, ami egy kis nyugalmat biztosított, de közben aggódtam is, mert nem tudtam mire készül. Délután Tina robbant be a szobámba. Eszembe jutott, hogy mennyire is gyűlölöm.

• Mit akarsz? - kérdeztem ellenségesen.
• Ki akarsz jutni a házból? Akkor csináld amit mondok! - utasított.

• Bomlani fognak a pasik utánad. Az étlap helyett, érted fogják csorgatni a nyálukat. Na nem mintha egyébként nem lennél gyönyörű, de most majd csak még jobban kihangsúlyozzuk a szépségedet. - magyarázott Tina, miközben a körmöm lakkozta bordóra. Nekem nem tetszett a színe elsőnek, de miután felkente a körmömre egészen tűrhető volt. Nem ellenkezhettem semmiben sem. Mindig az volt, amit Tina akart és nem nézhettem még a tükörbe sem. Nagyon frusztráló szituációk voltak, némely esetek.
• Miért vagy velem kedves amikor tudod, hogy utállak? - kérdeztem összehúzott szemekkel.
• Hát....nem tudom. Olyan mintha lenne egy húgom. Valamint én sem szeretem, hogy Range körül legyeskedsz, vagy ő körülötted. Ha okos vagy, akkor ma megszökhetsz. - Istenem! Hová kerültem? De legalább egy dologban egyetértettem Tinával.
• Nos íme a végeredmény! - fordított szembe egy nagy, egész alakos tükörrel, amiről fogalmam sem volt, hogy mégis, hogy kerülhetett oda.
• Hát...egész jó. - mondtam végig nézve magamon. Fekete ruhám volt, ami a combomig ért és szerintem túlságosan kihangsúlyozta a bőröm fehérségét. A hajam úgy volt feltűzve mint a görög nőknek régen. Lazán és enyhe hullámokban. Szép volt. A sminkem fekete és ezüstös volt. Az arcom maradt hófehér mint általában, csak a szemem volt kifestve és a szám kapott egy enyhe cseresznye árnyalatú szájfényt. Én nem szoktam sminkelni magam. Pfúúj!
• Egész jó? Klasszul nézel ki! Sőt, szerintem egy férfi sem tud majd megszólalni a közeledben. - egészen biztos voltam benne, hogy Tina nem kicsit túlozza el a dolgokat. Mint, ahogy abban is biztos voltam, hogy stylistnak kellett volna mennie. Nagyon fel volt pörögve egész délután. De még mindig utáltam....bár abban azért egyetértettem vele, hogy így megszabadulhatok innen. Közös cél, ez azért jól hangzik.
• Gyere menjünk le! Már biztosan vár. - mondta, majd lehúzott maga után a lépcsőn.
• Mi van? - kérdeztem értetlenül.
• Ejha kislány! De kicsípted magad! - szólt több vámpír is, akikre rámorogtam, kinyilvánítva nem tetszésemet, ahogy lefelé mentünk a nappaliba.
• Mehetünk? - kérdezte Range, majd felajánlotta a karját, de nem fogadtam el. Attól, hogy vele kell jönnöm, attól még nem muszáj jó pofiznom is. Értetlenül és kérdően néztem Tinára, de csak megtolt Range felé.
• Átvertél! - sziszegtem Tinának, mire csak kacsintott egyet.
• Vissza kellett adnom a múltkori szívélyes üdvözlésed miatt. Tudod...én sem csíplek téged. - mosolygott elégedetten.

- Hová megyünk? - kérdeztem Ranget az autóban, hogy megtörjem a pillanatnyi feszültséget. Úgy éreztem magam mint valami nyálas filmben. Undorító!

• Egy remek étterembe. A neve BlackRose. - mondta mosolyogva. Amikor el volt foglalva a vezetéssel, akkor én is szemügyre vettem őt. Fekete öltöny volt rajta és igencsak jól nézett ki benne. Az inge fekete volt és biztos voltam benne, hogy selyem. Nekem is selyem volt a ruhám. Vajon direkt öltöztünk össze? Amikor megérkeztünk Range udvariasan kinyitotta a kocsi ajtót, majd az ellenkezésem ellenére belém karolt és úgy mentünk be az étterembe. Már előre le volt foglalva az asztalunk egy csendes kis zugban. Kihúzta a széket majd leültem és ő is helyet foglalt velem szemben.
• Jól van. Mire jó ez az egész? - kérdeztem kicsit élesen, pedig nem akartam.
• Azt mondtad megőrülsz a házban. Hát gondoltam elhozlak ide, hátha jól érzed majd magad. - mondta könnyedén.
• Értem. Végül is jobb, mint bezárva lenni, de nem szeretek ilyen puccosan kiöltözni, szóval....megtette volna valami kávéház, bár vagy klub is vagy ha egyszerűen elengedsz. - vetettem fel neki az ötletet.
• Puccosan? Szerintem ez nem puccos....- izzott fel a szeme, én pedig nem tudtam hová nézzek.
• Ja gondolom, hogy neked mi a puccos. - tettem idézőjeleket a levegőbe, ő pedig kacsintott és szemtelenül vigyorgott közben.
• Lényegtelen. - nézegettem az asztalterítőt, amin egyáltalán nem volt semmi érdekes, de csak ezzel tudtam elrejteni a zavaromat. Én nem voltam hozzászokva az ilyesmihez! A napom nagy részét vámpírok ölésével töltöttem, vagy azzal, hogy nyomoztam egy szemétláda után, aki megölte a családomat, de ennyi. Én mást nem csináltam. Nem voltak kapcsolataim, sem barátaim. Mármint voltak, de nem elég szoros kötelékek fűztek egyik emberhez, vagy vámpírhoz sem.
• Gyönyörű vagy. - szólalt meg hirtelen Range. Meglepődötten néztem rá, majd elnéztem az étterem egyik legtávolabbi pontjába.
• Nem kell hízelegni. Megteszem amit kérsz, segítek neked, aztán lelépek. - mondtam, de nem néztem rá. Hirtelen megfogta a kezem és nem engedte, hogy elhúzzam. Szorosan az övébe zárta. Szinte fojtogatott a selymes bőrének érintése.
• Belenéztél a tükörbe, mielőtt eljöttünk? Rengeteg lányt láttam már, de te...felülmúlsz mindenkit. A vörös hajad, az a smaragd zöld szemed, ami olyan akár egy vadmacskáé, amelyik akármelyik percben támadni tud. Az arcod olyan mint a tündéreké, van benne még némi gyermeki huncutság, de már ott van benned, a nő is Heaven. A bőröd, olyan mint a fehér selyem. Már a legelején csíptelek. - fejezte be én pedig rettentően zavarba jöttem és ezt most ő is látta. De most nem volt a szemében gúny, sem megvetés, olyan volt, mintha....őszinte lett volna. Amikor nem tudtam megszólalni folytatta.
• Minden nő ezeket a tulajdonságokat szeretné magának, hogy minden egyes férfit az ujja köré tudjon csavarni. Te ezt csinálod, még ha nem is veszed észre. - simította meg a kezem. Szinte fájt, amit csinált. Engem sosem dicsértek, még csak el sem ismerték a munkámat. Hozzá szoktam és ezt tartottam természetesnek.
• Ne csináld ezt, jó? Hagyd ezt abba! Amúgy sem hiszem egyetlen szavadat sem. - mondtam fojtott hangon. Nem tudtam, hogy dühös legyek, örüljek vagy sírásban törjek ki. Olyan megalázó volt az egész. Bár nevetséges vagyok, mivel más nő tényleg örülne ha dicsérnék, de én csak megalázónak éreztem most, főleg, hogy rab voltam.
• Nem hiszel nekem? Nézz körbe az étterembe! Gyorsan! Mennyi férfi fordul feléd? Mind téged néz, még aki a feleségével van az is. - mutatott körbe én pedig körül néztem. Jó páran tényleg felém fordultak, és ez csak rontotta a helyzetemet.
• Ha ennyire....szóval ha ennyire, így érzel irántam, akkor miért nem engedsz el? Nekem ez nem jó. Gondolom, azt szeretnéd, akkor, hogy jól érezzem magam. Tudod...ha szeretsz elengedsz. - próbáltam zsarolni, de nem hatottam meg.
• Ezzel segítek neked. Nem mondhatom el miért, de így lesz neked a legjobb. És ne értsd félre nem vagyok halálosan szerelmes meg ilyesmi, az nem az én asztalom. - felelte titokzatosan. Az ajkamba haraptam és dühösen rágcsáltam. Nem szólaltam meg sokáig, csak dühösen fújtattam. Range teljesen kikészít. És nem igazán értettem ezt a hirtelen támadt vonzalmát sem, ami megijesztett.
• Tudod, mi a te bajod? Az, hogy történt veled valami a múltban, és nem tudom mi az, de nagy hatással volt rád. - mondta elmélkedve és a kezemet még mindig fogta. Ha tudná, hogy mi minden volt az én múltamban, amit nagyon mélyre eltemetnék magamban, de nem tudok, mert mindennap újra és újra eszembe jutnak az emlékek.
• Sok minden történt a múltamban, de nem olyan ami hatással lenne a személyiségemre. - jelentettem ki fagyosan.
• Látod, olyan...hideg vagy, egészen merev, tartózkodó na meg persze hűvös. Félsz érezni, csak azért, mert azt hiszed, hogy mindenki olyan mint az-az illető volt. - megdöbbentem, hogy mégis honnan sejt ennyi mindent rólam, de nem tettem külön szóvá.
• Nem félek semmitől és senkitől sem. Egyszerűen csak ilyen a természetem. Én sosem voltam az-az érzelgős fajta lány, aki arra vár, hogy jön valami szőke herceg a fehér lovon. Ez nem az én stílusom. - vontam meg a vállam és a szemébe néztem. A halvány vörös világításban gyönyörű volt a bőre. Sima és lágy.

• Range....nagyon nagy hülyeség volt idejönni....és ne mondj többet ilyeneket! Engem ezzel nem hatsz meg. - mondtam fagyosan, majd felálltam és úgy tettem, mintha a mosdóba mennék. Milyen idióta vagy Range!

A parkoló csendes volt, csak az én eszeveszett zihálásomat lehetett hallani. Pár perc és otthon vagyok a saját lakásomban. Most az egyszer nem tévedtem. Mégis csak sikerült még Tina nélkül is. Megléptem Range Gelid elől. Önelégülten és büszkén vigyorogtam. Heaven Coldon senki sem foghat ki.